Gond van! Több lámpavas kell!

Ejsze, ha tudtuk volna pár hónappal ezelőtt, hogy szájmaszkok és/vagy kézfertőtlenítők gyártásába kell belefogni… Most viszont – hála Czutor Zoltánnak – pontosan tudjuk, miben van a nagy üzlet. Gyorsan le kell gyártani néhánymillió lámpavasat, s mindegyikhez megfelelő méretű kenderkötelet. Akasztás lesz, ugyanis. Fideszes szavazókat fognak akasztani.***

A Belmondo zenekar frontembere, zeneszerzője és szövegírója régóta örvendeztet meg minket politikai tárgyú jóslataival. E jóslatok egyik legfrissebbike így szól:

„Ezek kierőszakolják maguknak, hogy egyszer csak majd ugyanúgy kezeljük a fidesz szavazót, mint hajdanán a nyilas suhancokat, vagy az AVH-st. Meg fogják csinálni, hogy a köznép úgy is bánjon majd el velük.” (sic!)

*

*

Nem árt odafigyelni arra, amit Czutor Zoltán mond. Pláne akkor, amikor olyan köztiszteletben álló, prominens személyiségek értenek egyet vele, mint Nyírő Gizella, a Bihari Hírlap főszerkesztője, az ex Magyar Nemzetes ex Hír TV-s Durucz Dávid, a jobbikos N1TV-s, Lánchíd Rádiós Tresó T. Tibor, vagy az ex 24.hu-s, jelenleg MEDIA1-es Szalay Dániel. Azt egyelőre nem tudni, hogy Czutor komolyan számol-e velük a pogrom során, egyszóval ők fogják-e alkotni az akasztó és/vagy verő különítményt, avagy csak annak médiában megjelenő ideológiai megtámogatásában vesznek majd részt.

Amennyiben csupán az utóbbi valósul meg, akkor is szívmelengető tudni, hogy a fideszes párttagok, fideszes szimpatizánsok, fideszes szavazók kiirtásáról  élőben tudósít majd a MEDIA1, a Lánchíd Rádió, az N1TV és a Bihari hírlap.

Illetve természetesen a Magyar Hang, hiszen az ominózus komment György Zsombornak, a Magyar Hang főszerkesztőjének a posztja alatt található. Mivel pediglen a főszerkesztő úr nem távolította el ezt a kommentet, vélelmezem, hogy annak tartalmával egyetért.

*

*

Na, de ne osszuk meg a siker ízét másokkal, ha egyes egyedül Czutoré az érdem! S főleg övé, amiért végre olyan pártatlan és nagy hírű művész nyilatkozik meg, akit még a Nemzeti Kulturális Alap is százezrekkel támogat. Legalábbis a kormányszeretettel egyáltalán nem vádolható Index szerint, amelynek „Ezeket a zenészeket tömte ki az NKA” címet viselő 2014. július 24-i cikkében a következő sorok olvashatók:

Hírdetés

„Czutor Zoltán összesen 700.000 forintot nyert a szólólemezére, a Belmondo új nagylemezére és a Devla könyve – Zenésfilm zenei anyagára, akármit is jelentsen az utóbbi.”

Végre valamiben közös nevezőre tudtam jutni az Indexszel! Én se tudom, mi a csuda az a Devla könyve. Csak azt tudom, hogy 2014 óta mostanáig nem készült el, illetve én nem találtam nyomát seholsem. Új lemez viszont 2014-hez képest nagyon is készült, tehát az állami befektetés félig megfialt.

S itt köszönöm meg a kulturális szektor prominenseinek, hogy igen nagy pénzekkel támogatják azokat az előadókat, akik aztán az ő saját szarfaszúságukról írnak dalokat és/vagy adnak interjúkat. Avagy legyünk jó fejek, legyünk demokratikusak, s pénzeljük állami forintokból azokat, akik aztán jól összegyűjtött, alaposra sűrített szellemi köpetet turháznak arcunkba, miközben mámorosan O1G-znek és bajszos szaroznak. Mert ez így européer, mert ez így demokratikus. Szóval hajrá!  Csak így tovább! Jó helyre megy a pénz.

***

Bocsánat, hogy elkalandoztam az eredeti témától, ami ugye a lámpavas-  és kötélgyártás fellendítése Magyarországon, mégpedig az egyesek szerint közelgő igények mielőbbi kielégítésére. Hiszen olyan ez, mint a koronavírus kapcsán kialakult egészségügyi fejlesztőrendszer: csúcsra kell járatni, fel kell készülni a legextrémebb helyzetek azonnali megoldására is. No, már most! Mint tudjuk, a kormány azután kezdett lélegeztetőgépeket vásárolni, miután kitört a járvány. Ha azonban az akasztásra alkalmas lámpavasak már jó előre legyártatnak, a tömeges kivégzéseket annál gyorsabban, s annál nagyobb hatékonysággal lehet majd végrehajtani. Ugye, mennyivel jobb előre gondolkodni?

Adódik persze a kérdés, hogy kitelepítésük funkcionális legyen-e, azaz minden lámpavas be legyen-e működőképesen kötve az elektronikus rendszerbe? A válasz egyszerű. Ahogyan például Mária Terézia váci látogatásakor is megelégedtek a helybeliek csupán házhomlokzatok felvonásával a foghíjas telkeken, ugyanúgy elégséges a bekötetlen lámpavasak telepítése is. Mondjuk két működő közé egy nem működő, aztán ennyi.

*

Engedtessék meg nekem, hogy a téma kapcsán minden részlet érdekeljen, hiszen magam is érintett lévén korántsem mindegy, hogy hol, miként fogok lógni. Ha pediglen itt tartunk, felettébb érdekelne, hogy a szokásos rőfnyi hosszúsághoz kell-e ragaszkodni, mely során fenekem súlyát fejemen érezhetem majd? Mondjuk, hogy igen. Még ebben az esetben is el kell dönteni, hogy milyen rőfről beszélünk? Mert van:

osztrák rőf  (78 cm, illetve egyes helyeken 77,8 cm), bajor rőf (83,3 cm), porosz rőf (66,7 cm), svájci rőf (60 cm), dán rőf (62,8 cm), svéd rőf (59,4 cm), norvég rőf (62,75 cm), brabanti rőf (69 cm), bécsi rőf (77,75 cm), régi budai rőf (58,3 cm), új budai rőf (78,3 cm), királyi rőf (62,5 cm), magyar rőf, vagyis a sing (62,2 cm), pozsonyi rőf (78,3 cm), egyiptomi rőf (52,7 cm), mezopotámiai szent rőf (99,5–99,6 cm)

Elnézést, hogy ennyire szőrszálhasogató vagyok, de korántsem mindegy, hogy az ideális hosszúságú kötéltől – ahogyan annak lennie kell – kiszakad a gerincvelőm az agytörzsből, avagy a túl hosszú kötél miatt leszakad a fejem. Szóval minél rövidebb az a kötél, annál szebb lesz a hullám. Természetesen a túlzottan magyarkodó nevűeket kizárhatjuk, s eltúlzott hossza miatt a mezopotámiai szent rőföt is. Javaslom a scvájci, a dán, a svéd, vagy a norvég rőföt.

(S tényleg elnézést az érintett liberális keretlegényektől, hiszen jól tudom, hogy a disznó se választhatja meg, milyen késsel szúrják nyakon. Máskülönben nem véletlenül dehumanizáltam egy kissé magamat, hanem azért, hátha így könnyebb lesz a gyilkolás.)

***

Felvetődhet persze a kérdés egyesekben, hogy ez a Czutor féle kijelentés nem kontextusából kiragadott-e? Illetve hol, mikor, hogyan, milyen apropóból íródott? A teljesség igénye nélkül az énekes-dalszerző e kijelentésével egy kormánypárti újságírókat szerepeltető tévéműsorban elhangzottak miatt javasolta a tömeges kivégzéseket. Egyszóval tökéletes megoldásnak tartotta felvetni a kollektív bűnösség elvét, mégpedig olyan véleményekkel kapcsolatban, melyeket ő és szűk baráti köre tart halálos bűnnek. Ha tehát a czutori logikát követjük, a véleményformálók véleményei miatt a velük azonos pártpreferenciával rendelkezők is ugyanazt a büntetést (v.ö. kínhalált) érdemlik.

Engedtessék meg nekem azonban, hogy cseppet se érdekeljen, mikor, mire gondolt Czutor, amikor ezt írta:

„Ezek kierőszakolják maguknak, hogy egyszer csak majd ugyanúgy kezeljük a fidesz szavazót, mint hajdanán a nyilas suhancokat, vagy az AVH-st. Meg fogják csinálni, hogy a köznép úgy is bánjon majd el velük.” (sic!)***

Mit lehet erre mondani? Ha a „köznépnek” igénye van a pogromra, akkor nyilván az igényeket ki kell elégíteni. Hiszen az underground maszkba erőltetett, semmiről se szóló mainstream dalokat is meg kell írnia valakinek, az O1G matricákat és pólókat is le kell gyártania valakinek, a dudálós tüntetéseket is tető alá kell hoznia valakinek, s a brüsszeli magyarfeljelentések logisztikáját is meg kell szerveznie valakinek. Hát fideszeseket is akasztania kell valakinek.

***Summa summarum, kedves fideszgyűlölő magyarok, most, hogy elérkezett a gazdasági restart, aki jót akar magának, az lámpavasat és kenderkötelet kezd el gyártani. Én szóltam! Üzleti tippemet ráadásul grátisz adom, hiszen  magam is akasztandó lévén amúgyse költhetném semmire a jutalékomat.() VBT ()Kiemelt kép: György Zsombornak, a Magyar Hang főszerkesztőjének Facebook oldala

The post Gond van! Több lámpavas kell! appeared first on VBT.


Forrás:vbt.pestisracok.hu
Tovább a cikkre »