Gond van a magyar játszóterek egyharmadával, itt a magyarázat

Gond van a magyar játszóterek egyharmadával, itt a magyarázat

Az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést a fogyasztóvédelem.

Országos ellenőrzést tartott játszótereken a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalokkal együtt, az év első felében végzett vizsgálatok alapján az ellenőrzött játszóterek 37 százalékánál állapítottak meg jogsértést – közölte a hatóság.

Az országos vizsgálat célja, hogy a gyerekek számára biztonságos környezetet biztosító játszóterek működjenek, és az üzemeltetők maradéktalanul eleget tegyenek a jogszabályban előírt kötelezettségeiknek.

Az ellenőrzések nemcsak a közterületi játszóterekre és a bölcsődék, óvodák, valamint iskolák udvarán található eszközökre terjednek ki, hanem az úgynevezett „szürke zónába” tartozó helyszínekre is. Ennek megfelelően a hatóság a szállodákban, éttermekben, társasházak udvarán vagy játszóházakban kialakított játszótereket is rendszeresen ellenőrzi –- írták a közleményben.

Részletezték:

Hírdetés

mintegy 3000 játszótéri eszközt vizsgáltak meg a hatóság szakemberei.

  • A játszóterek 37 százalékánál, míg
  • az ellenőrzött eszközök 35 százalékánál
  • állapítottak meg valamilyen jogsértést. Az eddig lefolytatott ellenőrzések során kiszabott fogyasztóvédelmi bírságok összege elérte a 14 millió forintot.

    A játszótéri eszközök biztonságos üzemeltetése minden esetben az üzemeltető felelőssége, gondoskodnia kell az előírt biztonsági felülvizsgálatok elvégeztetéséről, a szükséges nyilvántartások és dokumentáció vezetéséről, valamint a feltárt hiányosságok mielőbbi megszüntetéséről – hívták fel a figyelmet.

    Ha a játszótéren bármilyen hibát fedez fel valaki, vagy az üzemeltető kérésük ellenére sem orvosolja a problémát, akkor bejelentést lehet tenni az NKFH ügyfélszolgálatán ([email protected]) is – tájékoztatott a NKFH.

    (Nyitóképünk illusztráció)


    Forrás:infostart.hu
    Tovább a cikkre »