Szeretném leszögezni, hogy még egy olyan világban is, ahol tisztelettel beszélnek Horn Gyuláról, Lendvai Ildikó pedig álruha nélkül kimehet az utcára, még ott is életfogytiglani börtön-büntetését kellene töltenie az összes egykori vezető SZDSZ-es politikusnak, aki részt vett a párt 1991 utáni életében.
Nemcsak a szocialistáknál csináltak több kárt (akiknek 1945-től 2010-ig volt lehetőségük), hanem látványosan meghaladták a II. Ukrán Front és az I. Amerikai Légiflotta összesített rombolását is.
És Árpi bácsi, ez a legyengített Kádár-klón, ennek az SZDSZ-nek volt a köztársasági elnöke. Göncz – mint sok más SZDSZ-politikus – önszobrosodása érdekében teljes érdektelenséggel viselkedett a közhivatala iránt. Mint egy országos Demszky Gábor… Sokan bírálják 1989 előtti tevékenységét, de lássuk be, ez teljesen lényegtelen, mert sem annyi jót, sem annyi rosszat nem tudott elkövetni addig, hogy érdemben befolyásolja 1990 utáni tevékenységének megítélését.
Egy ember, aki sohasem használta jóra a tekintélyét. Akinek egyetlen pozitívan emlékezetes tettét sem tudjuk felidézni, aki sosem próbálta meg kifejezni a nemzet egységét. Ha van ember, akinek nem lehet és nem szabad megbocsájtani, az ő. Ő tudta kiket enged vissza az SZDSZ a hatalomba, mit művel privatizáció címén az átlényegült nómenklatúra.
Az önszobrosítási igyekezett mellett persze jelen volt a párt ikonfestő szándéka is. Nem véletlen, hogy a magyarországi liberálisok bálványává lett. A száz százalékos baloldali sajtófölény fektetett bele évtizedeket, hogy valami történelmi alaknak láttassa őt. Hogy történelmi alaknak látsszon azok szemében, akiknek kifosztását és tönkretételét felügyelte.
Így juthattunk el oda, hogy amikor az egyik fakenews blogjuk azt hazudta, hogy valaki rosszat mondott Árpi bácsiról, százak rohannak a facebookhoz, hogy olyasmikkel fenyegessék a vélt elkövetőt, amiket a videójátékokban csinálnak a képzeletbeli szörnyekkel. És azt még élvezik is. Ki hinné, hogy a transzszexuális metrovegánok ilyen kemény csávók, ha nem kell kimenniük a saját, jól bejáratott kis safespace-ükből. Sajnálatos módon Ambrózy NERtárs fájdalmasan valóságos és sapka nélkül sokkal ijesztőbb, mint bármelyik rajzolt szörny.
Zárójelben jegyzem meg, mennyire meglepett, hogy a buzgó antifasiszták mekkora agresszióval rontanak neki ellenfelüknek. Pont úgy várják a forradalmat, mint dédapáik, bő száz éve és pont olyan buzgalommal igyekeznek rábeszélni másokat, hogy roham esetén előttük fussanak… Azzal, hogy az ellenzék mögött álló értelmiségi csoportok forradalomról papolnak és most már gimnazista gyerekeket akarnak radikalizálni annak érdekében, hogy az utcán döntsék meg a „diktatúrát”, az utolsó határt is átlépték.
A saját unokáikat hajtanák Orbán Békemenetének vágóhídjára, de miután ők is érzik, hogy ez kevés lenne, abban bíznak, hogy régi barátaik a szélsőjobbosok majd kisegítik őket. De azért azt gondolni, hogy a Betyársereg az ő felmentőseregük, nem is a kétségbeesés jele, hanem a túlzott droghasználaté. Zárójel bezárva.
Persze e zárójeles megjegyzés összefügg azzal, ahogyan rárontottak az antifasiszták Ambrózyra, aki – kétségkívül a gonosz Orbán utasítására – Árpi bácsit, fogadott nagyapjukat is el akarja venni tőlük. Árpi bácsit, aki ha élne, bizonyosan elkergetné Orbánt néhány jól sikerült nyilatkozattal, mert akkora nagy tekintélye van…
Ez a szerencsétlen belpesti korosztály úgy élte le a gyermekkorát, hogy a két szülője házon kívül önmegvalósított és azon veszekedett melyikük a fiú és melyikük a lány. A gyűlöletüket, van elég, Orbánra vetítik, szeretetüket meg az aktuális baloldali ikonra, amelyek közül Árpi bácsi volt az állócsillag, a többiben mind csalódniuk kellett, mert végül mindegyik vesztett Orbánnal szemben.
Ismét zárójelben jegyzem meg, hogy miközben a liberálbolsevisták ugyanolyan kétségbeesett igyekezettel akarták és akarják elvenni tőlünk a múltunkat, minden kellemes emlékünket, ahogy egykor a kommunisták. Mi nem tisztelhettünk senkit, nekünk csak gazember felmenőink lehetnek, mi mind fasiszták vagyunk… Bőgatyás fasiszták…
Mindazonáltal mi nem akarjuk elvenni az ő múltjukat. Mi tiszteletben tartjuk az ő identitásukat. Sőt tiszteletben tartjuk nagyjaikat is. Göncz Árpád azonban nem tartozik a tiszteletreméltó nagyságok közé. Hogy ezt tudjuk, elég elmondanunk az igazat. Közterületet elnevezni róla olyan, mintha Kun Béla vagy Szálasi Ferenc valamelyik mulya értelmiségi támogatóját érdemesítenénk ilyesmire, csak mert olyan kiváló erőszakmentességgel nem ellenezte az erőszakot.
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
