Göncz Árpád étvágya

Göncz Árpád étvágya

Hatvan éve akasztották föl Nagy Imrét. A Népszava honlapján vezető anyag a néhai kormányfő kivégzésének évfordulója, Kurcz Béla írt terjedelmes szöveget erre az alkalomra.

Mesélik idősebb barátaim, hogy harminc évvel ezelőtt a Magyar Nemzet fiatal újságírójaként Kurcz tudósított a jeltelen sírban elhantolt kivégzettek földi maradványainak felkutatásáról, exhumálásáról. Ő volt az, aki elsőként szólaltatta meg a forradalom sok-sok résztvevőjét, az áldozatok leszármazottait. Ő volt a lap 1956-specialistája. Aztán néhány év múltán Kurcz Béla neve feledésbe merült. Eltűnt a sajtóból. Nem tudom, most mit csinál.

Mostani hosszú írása („Vakolás – 60 éve végezték ki Nagy Imrét”) személyes visszaemlékezés arra az időre, amikor nevezetes cikkei megjelentek. Emlékezése végén ezt írja:

A forradalom 60. évfordulója óta sokan szervezetten serénykednek azon, hogy újraírják ’56-ot. Pedig a múltat nem lehet megváltoztatni, csak a jövőt. Mert oda van ragasztva, varrva, betonozva, az emberek tudatában. Az utókor számára.

A terjedelmes szövegben természetesen a jótékony, mindenkin segíteni kész Göncz Árpád neve is felbukkan. 56-ról szóló balos emlékezésben az ő neve kötelező kellék. Kurcz Béla bizonyára azt akarta elmesélni, hogy a Bem mozival szemben, a Posta fölötti kitört ablakú lakásban az éhenkórász felkelő srácokat Göncz Árpád etette. S mi lett ebből az évtizedek múltán felidézett (valós vagy inkább mesés?) jelenetből?

Hírdetés

Árpi bácsi nem etette, hanem megette az éhenkórászokat. Mindegyiket.

Ejnye-ejnye, kedves Népszava!

B. – Kuruc.info

Göncz, alias Patkány véleménye: "nagy szerencséje Magyarországnak Trianon"

Göncz Árpád tevékenységének mérlege

Árpibácsi, grószfater

Lipusz Zsolt: Köszöntjük az SZDSZ kilencvenéves köztársasági elnökét. Isten éltesse!

Hazug Göncz kitüntetése "nemzetes" társaságban, Orbán minisztere az Antall-korszak besúgóját népszerűsíti

Göncz Árpád disszidálni akart, felesége és az Index nem tud róla

Korábban írtuk: A szocializmus harcosa, a padláslesöprő marxista-leninista forradalmár szobrát koszorúzza a kormány – meg az MSZP


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »