Gömörpéterfalán feldíszítették és megáldották a falu karácsonyfáját

Gömörpéterfalán feldíszítették és megáldották a falu karácsonyfáját

Gömörpéterfala lakosai ez évben is nagy jelentőséget tulajdonítottak a falu karácsonyfája ünnepi feldíszítésének és megáldásának.

Már a plakáton, a hirdetéseiken érezhető volt, hogy az ádventet és a karácsonyvárást most talán még komolyabban gondolják, mint eddig bármikor. A jelenlevők gondterhelt arcán látni is lehetett, hogy a merevséget rajta nemcsak a hideg, rideg, nedves idő teszi, érzi ez a nép, hogy minden oldalról zúdul rá a baj. De érzi azt is, hogy ezen sokat tud enyhíteni az egymás iránti szeretet, Isten közelsége és a remény.

„Hiszen az Atya az emberiség bűnei enyhítésére elküldte a földre egyszülött fiát, hogy Ő legyen a reménységünk ezekben az időkben. Főleg aktuális ez így karácsony előtt, tudva, hogy már úton van a fiú, Jézus, aki mindnyájunk bűnét eltörölni jön közénk. És ez nagy remény ma mindenki számára.”

mondta Juhász Attila atya, karácsonyt váró szentbeszédében, a község karácsonyfájának ünnepi diszítése alkalmából. Majd így folytatta:

Hírdetés

„Jézus eljövetele mindnyájunk gyerekkorát idézi. Áld meg Istenünk ezeket az embereket, hogy mindeki átérezhesse közülük a karácsony reményt adó közellétét!”

A kicsiny, ám kitartó résztvevői csoportot Keka Maros, a szervező Péterfaláért polgári társulás elnöke üdvözölte.

Megköszönte nekik a hozzájárulásukat a karácsonyfa feldíszítéséhez és a rövid kultúrműsorhoz. Ennek keretében karácsonyi versek hangzottak el, majd rövid, de kedves programmal léptek fel a legkisebb gyerekek is. Ezután a résztvevők behúzódtak az előkészített sátorba, amelyet betöltött a forralt bornak és a helyi vadásztársaság káposztalevesének az ellenállhatatlan illata.

Mede Géza


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »