Gólgazdag mérkőzésen sima győzelem Komáromban – videóval

Gólgazdag mérkőzésen sima győzelem Komáromban – videóval

Gólgazdag mérkőzésen, gyakorlatilag már az első félidőben legyőzte Tőketerebes csapatát a Komáromi FC a szlovák országos másodosztály bajnokságában 15. fordulójában.

A hazaiak végig uralták a mérkőzést kevés teret adva a vendégeknek. A gólgyártást már a 11. percben megkezdték Tóth Gábor találatával. A vendégeknek felocsúdni sem volt idejük, máris kettőre növelte a komáromiak előnyét Šmehyl. Érezhetően feszültté váltak a terebesiek, a 32. percben így büntetőhöz juthatott a KFC, Domonkos Kristóf pedig nem szalasztotta el a lehetőséget.

Radványi Miklós védencei így háromgólos előnnyel vonulhattak le a félidei szünetre, hogy aztán a második játékrészben Šurnovský egy szépségdíjas szabadrúgásgóllal növelje négyre a hazai találatok számát. A tőketerebesiektől ezután már csak a szépítésre futotta, így 4:1-re győzött Komárom idei utolsó hazai bajnokiján.

A lilák jó szériájuknak köszönhetően továbbra is a tabella elején állnak, csupán egy ponttal lemaradva a listavezető mögött.

Legközelebb november 6-án Máriatölgyes csapata ellen lépnek pályára a komáromiak, majd 10-én a fortunaligás Nagymihály csapatát fogadják a Pintyőkeligetben a Slovnaft Cup következő fordulójában.

Hírdetés

A szlovák országos másodosztály állása 15 forduló után:

A mérkőzés összefoglalója:

A teljes mérkőzés itt nézhető vissza:

Körkép.sk/KPA


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »