Gofri mentette meg az autista fiú életét

Gofri mentette meg az autista fiú életét

Jerico Roman egy kilencéves, autizmussal élő kanadai fiú. Számára az étkezés nagy és összetett kihívást jelent: gyakorlatilag csak a Nature's Path által készített fahéjas, juharszirupos gofrit eszi meg.

A fiú édesanyja szerint, naponta akár két dobozt is elfogyaszt az édességből. A fiú 2020 elején megbetegedett, és a közel 2 hétig tartó betegsége ideje alatt, nem volt hajlandó semmit sem enni. Gyógyulása után, az anyja hosszas keresés során akadt rá a Nature’s Path gofrijára, amit fia végül megevett.

A fiát egyedül nevelő anya az év elején megtudta, hogy a gyártó leveszi a boltok polcairól ezt a terméket. Ezzel nem kis pánikot okoztak neki, ugyanis hiába próbálkozott más gofrikkal, Jerico azokat nem fogadta el.

Mikor a cég találkozott a fiúról szóló híradásokkal, úgy döntöttek, nem hagyják őket cserben, ezért megosztották a gofrijuk pontos receptjét az anyával, hogy házilag is el tudja azt készíteni.

Mindez nagy megkönnyebbülést jelentett Jerico édesanyjának, aki még kampányt is indított annak érdekében, hogy valahogy összegyűjtse az Észak-Amerikában még megmaradt készleteket.

Hírdetés

Sikerült felkutatnunk néhány dobozzal egy illinoisi raktárban

– mondta Samantha Falk, a Nature’s Path kommunikációs vezetője és hozzátette a vállalat segíteni akart a nehéz helyzetbe került családon.”

A Nature’s Path kutatási és fejlesztési csapata jelenleg azon dolgozik, hogy a kereskedelmi forgalomra szánt receptjüket átalakítsák úgy, hogy az otthon is elkészíthető legyen”  – tette hozzá a szóivő. 

(bl, telex)

 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »