A Manchester City 5-1-es vereséget szenvedett az Arsenaltól a Premier League hétvégi fordulójában. Nem a vereség ténye volt elsősorban sokkoló a címvédő hívei számára, hanem a gólkülönbség, az öt kapott gól és a továbbra is kilátástalan támadójáték.
Érdemes egy kicsit körülnézni a számok világában. A City a 2024–2025-ös idényben először kapott öt gólt, de már negyedszer legalább négyet. Ez negatív rekord a katalán edző angliai karrierje során. Mi több a teljes edzői pályafutása során. Az idényben 36 meccsen 53 gólt kapott a csapat – ez csak eggyel kevesebb, mint amennyit az előző teljes idényben, 59 mérkőzésen beszedett.
A vereség nagyon rosszkor jött, hiszen úgy tűnt – még a PSG elleni párizsi összecsuklás ellenére is –, hogy a City kimászott a gödörből. Október 26., a Tottenham elleni győzelem után a csapat – minden sorozatot figyelembe véve – hét mérkőzésen egyetlen pontot szerzett, az volt a mélypont. Utána, a Liverpool elleni 0-1-et követően, a december 26-i Boxing Day-meccsel bezárólag, hat mérkőzésen csak ötöt, ez sem volt még az igazi, erre is azt lehetett mondani, hogy „nem volt még ilyen sikertelen decembere Pepnek Manchesterben”, de mégis csak 3-0-ra megverte a City a meglepően jól menetelő Nottingham Forestet, pislákolt a remény.
A következő bő egy hónapban, január végéig, nyolc mérkőzésből hatot megnyert a City, csak Párizsban kapott ki és csak a Brentford ellen játszott (idegenben) döntetlent. Úgy festett, Erling Haaland is újra elkapta a fonalat, javultak az eredmények. A City ismét az első négy hely egyikére került (a negyedikre) – ezt a sorozatot törte meg az Arsenal elleni 1-5.
Az is tény, hogy a City elkényeztette a szurkolóit az elmúlt években, ha úgy tetszik, a Guardiola-érában. Megnyerte a Premier League legutóbbi négy kiírását, első lett a legutóbbi hétből hatban. Másfél éve, 2023 tavaszának végén triplázott, bajnok, FA-kupa- és BL-győztes is lett. November elején a Bournemouth elleni 1-2 egy 32 mérkőzésből álló veretlenségi sorozat végére tett pontot.
A 24. forduló utáni 41 pont a bajnokság ezen szakaszában a legkevesebb, amelyet 2009 tavasza óta a csapat hasonló fordulószám után magáénak mondhat. Ahogyan a BBC megjegyezte: „Az idény hátralévő részében még kiderül, a klub milyen büntetést kap a PL szabályainak 115 rendbeli megsértése miatt, de a játékkal kapcsolatban hasonlóan hosszú a gondok listája.”
A problémák sokrétűek. Az aranylabdás spanyol csillag, Rodri nyilván nagyon hiányzik, de butaság lenne a sérülése miatti távollétét egyetlen problémának megjelölni. Hasonló gond Kevin de Bruyne kiesése, aki a jelek szerint nincs olyan állapotban, hogy sorozatban mérkőzéseket játsszon. Az Arsenal ellen végig a padon ült.
Nagy gondot jelent az előző idényben az év játékosának választott Phil Foden gyenge formája és hasonlóképpen Jack Grealish rossz teljesítménye, gólképtelensége. Utóbbi mindössze két bajnokit játszott végig a mostani szezonban és további kettőn játszott még legalább 80 percet.
S ha ezek még nem lennének elegek: a védelem teljesen szétesett, utaltunk már arra, mennyivel több gólt kap, mint az előző szezonban. Ráadásul – és erre is jó példa volt az Arsenal elleni találkozó – ki nem kényszerített hibákat elkövetve, a kapu- vagy a tizenhatos-előtérben rosszul passzolva.
Guardiola novemberben még azt mondta, nincsen arról szó, hogy a keret fölött elszállt volna az idő – a mostani vereség után már ezt sem cáfolta, sőt, azt is emlegette, hogy ő is túl öreg. Utóbbi lehet szarkazmus, lehet rossz tréfa, de nyilvánvalóan nem valóságos, amit magáról mondott. Más kérdés, hogy a Barcelonával elért legnagyobb sikerei után kihagyott egy évet, pihent, feltöltődött, új kihívást keresett. Most arra utalt, hogy más klubnál már nem akar dolgozni – meglátjuk, mit hoz a jövő.
A City még mindig csak a bajnoki címért és a Ligakupáért folytatott versenyfutásban bukott el. A BL-ben a Real Madriddal játszik, ha ott továbbjut, bármeddig eljuthat. Ám azért reálisan a képlet azt mutatja, messze van a csapat 2024 tavaszi, de főleg 2023 tavaszi önmagától.
A vezetőség az elmúlt napokban a játékosvásárlásban látta a megoldást. A City 75 millió euróért vette meg az Eintracht Frankfurttól az egyiptomi Omar Marmust, 40 millióért a Lenstól az üzbég Abdukodir Khusanovot, 37 millióért a Palmeirastól a brazil Vitor Reist, s hatért kölcsönvette a Valladolidtól a Siera Leone-i Juma Bahot. Bár már csak néhány óra van az átigazolási időszak végéig, de állítólag tárgyal még (sőt nagyon közel jár a megegyezéshez) a Barcelonában nevelkedett, egyébként galíciai származású Nico González megszerzéséről. Az ár 60 millió euró.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »