2017. február 7-én egy fegyveres csoport behatolt a dél-mali-i Karangasso városában elő ferences nővérek házába, és túszul ejtette Gloria Cecilia Narvaez Argoti nővért. –
A kolumbiai apáca egy fiatalabb nővére helyett ajánlotta fel magát. Gloria nővér emlékét imával, vigíliával és találkozókkal tartották életben a hosszú, négy év és nyolc hónap alatt, amíg túszként tartották fogva. A fenyegetések ellenére sem tért át az iszlám hitre, és még a legsötétebb napok alatt is tudta, hogy csendben kell maradnia, így Isten megvédi őt.
Szabadulása után amíg Gloria nővér arra várt, hogy visszatérhessen Kolumbiába, egy rövid ideig Rómában, egy rianoi házban maradt. November 12-én, pénteken találkozott Luis Antonio Tagle bíborossal, a Népek Evangelizációja Kongregáció prefektusával a kongregáció épületében. Ekkor volt alkalma a vatikáni Fides hírügynökség riporterének beszélgetnie a nővérrel.
– Gloria nővér, Isten hozta közöttünk. Sokat imádkoztunk önért, és megtisztel, hogy most itt van. Mesélne egy kicsit az elrablása előtti életéről?
– Afrikában teljesítettem missziós szolgálatot néhány nővérrel, ahol a nőket segítettük. Varrógéppel varrni, hímezni, olvasni tanítottuk őket, és eszközöket biztosítottunk nekik, amikkel minivállalkozásba kezdhettek. Mindig is fontosak voltak számunkra a gyermekek és az újszülöttek. Sokszor a saját anyjuk hagyta el őket, mert nekik sem volt mit enniük. Egészségügyi központot is működtetünk, ellátogatunk a családokhoz. Szerzetesként és emberként fontosnak tartom a személyességet és a közelséget.
– Négy év és nyolc hónap hosszú idő. Hogyan teltek a napjai fogolyként?
– Reggel imádkoztam és a sivatagi napfelkeltét néztem, mely olyan csodálatos; néha erőteljes, máskor gyengéd szél kélt a homokból.
Fát gyűjtöttem, tüzet raktam, és teát főztem abból a kevés vízből, amit kaptam. Mindig imádkoztam a sok túsz szabadságáért, akik a világban szenvednek, és akik közül oly sokan éhen halnak. Életem minden pillanata eszembe jutott, az út, melyet a szerzetesség felé jártam, a családom, a szerzetesi lét, és a válasz, amelyet Isten hívására adtam. Mikor máshová vittek, összepakoltam a dolgaimat.
– Mit gondolt, mennyi ideig marad majd túsz? Elmondták önnek, miért tartják ilyen sok ideig fogva?
– Minden csoport, akikre rábíztak, a vallásról beszélt. Mindenki próbára akarta tenni a hitemet. Szerintük Maliban csak az iszlámnak kellene léteznie. Azt hiszem, problémák voltak a csoportok közt, akik fogvatartottak, ez akadályozta meg a szabadon bocsátásomat.
– Idővel megbékélt-e ezzel a nehéz helyzettel?
– Mindenekfelett hitbéli tapasztalatként éltem meg, ami megerősített Istenben. Egyre nőtt a bizalmam Benne, miközben elfogadtam a megaláztatást és az elnyomást, amit át kellett élnem.
Ugyanakkor lehetőséget kaptam megmutatni tiszteletemet más vallások iránt, és elolvastam XVI. Benedek pápa Deus Caritas est kezdetű enciklikáját, melyben a vallások tiszteletéről ír, és arról, hogy a keresztényeknek a béke és a megbocsátás nagyköveteinek kell lennie.
– A fogva tartói mindig önnel voltak? Hogyan viselkedett, mikor rosszul bántak önnel?
– A különféle csoportok mindig megaláztak engem, a vallásom miatt, és amiatt, mert nő vagyok. De még közöttük is akadtak jó emberek, akik szabadon akartak engedni, hogy ne szenvedjek annyit.
– Követtek el emberséges – vagy éppen erőszakos – cselekedeteket, amikre különösen is emlékszik?
– Este mindig nagyon izgatottak lettek, kiabáltak, és odajöttek a sátramhoz. A vezetőjük az éjszaka közepén mindig kijött, és megkérdezte: „Gloria, jól vagy?”
– Az édesanyja meghalt, mialatt az ön visszatérésére várt. Nem okozott ez még az elrablásánál is több fájdalmat?
– Imádkoztam, és sokszor gondoltam arra, hogy édesanyám már idős. Eszembe jutottak a szavai, amiket akkor mondott nekem, mikor Maliba készültem:
Azt válaszoltam: „Anya, legyen úgy, ahogyan Isten akarja. Mindenkivel történhetnek rossz dolgok. Nem tudjuk, mi Isten terve.”
– Találkozott Ferenc pápával a Vatikánban. A Szentatya melyik gesztusa, mely szavai hatottak önre leginkább? Melyikre fog emlékezni?
– Nem fogom elfelejteni, hogy üdvözölt és megáldott, mint az Egyház pásztora. És azt sem, hogy azt kérte: „Imádkozz értem”.
– Tervezi, hogy visszatér Afrikába? Folytatná ott, ahol abbahagyta? Hogyan képzeli el a jövőjét? Mi vár önre? És hogyan változtatták meg a tapasztalatai a világlátását?
– Ha Isten egészséget ad nekem, akkor folytatom a missziós tevékenységemet, segítem a szegényeket.
Imádkozni fogok a háború sújtotta országok békéjéért. Ferenc pápáért is, a papokért és a szerzetesekért az egész világon, hogy mind megleljük a bátorságunkat, és életünket áldozzuk a szenvedőkért. A tapasztalataim miatt úgy látom az életemet, mint egy küldetést a testvériségért. Nem bezárkóznunk kell, hanem el kell vinnünk a békét és a hitet a világba. Nem kell sokat tettünk, csak tanúságot adni hitünkről, meghallgatni mindenkit, megbecsülni azokat, akiknek szüksége van ránk – az időseket a bölcsességükért, a fiatalokat a bátorságukért. Imádkoznunk kell Istenhez, hogy ébresszen küldetéstudatot a szívekben, mellyel elérjük azokat, akiket más nem. Ahogyan alapítónk mondta:
*
November 15-én Gloria nővér visszatért Kolumbiába, ahol egy darabig családjával és rendtársaival marad.
Fordítás: Baranyai Judit
Forrás és fotó: Fides
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
