Globális szervezetek kontroll nélkül

(…)

 

A demokráciára leselkedő veszély nem elsősorban belülről, az államokon belülről érkezik, hanem kívülről.

 

(…)

 

A legnagyobb cégek és pénzügyi intézmények forgalmai és nyereségei messze túlhaladják a kisebb országok éves állami költségvetését, s akkor már jól látjuk, hogy gazdasági oldalról megkezdődött a nemzeti keretek között működő demokráciák alárendelődése egy magasabb hatalomnak, uralmi egységnek, ami túl van a politikán.

 

(…)

Hírdetés

 

Késhegyre menő küzdelem zajlik tehát a vezető pénzügyi, gazdasági és ezen keresztül politikai pozíciókért, ami akár a hagyományosan szoros euroatlanti együttműködést is gyengítheti, miközben az USA és Európa mellett további szereplők is jelen vannak és beavatkoznak a hatalmi küzdelemben, mint a már említett Kína, Oroszország, India, Brazília.

 

Kevéssé feltűnő azonban, hogy éppen a pénzügyi-hitelezési verseny kényszerei hozzák egyre inkább döntőbírói szerepbe a félig nyílt, félig rejtőzködő globális pénzügyi köröket. E körök azáltal diktálhatnak még a nagyhatalmaknak vagy az EU-nak is, mert egyrészt nélkülük nem valósítható meg a centrumpozíció, másrészt, tágabb összefüggésben, bármikor képesek arra, hogy kisebb országokat döntsenek be, kényszerítsenek államcsődközeli állapotba, amivel viszont dominóeffektust tudnak elindítani.

 

Ha a globális piac megkaparintja magának az államot, akkor a demokrácia is az övé lesz, azt tesz vele, amit akar. Leginkább azért őrzi meg a demokratikus eljárásokat (a demokratikus formákat), hogy a tömegeknek igazolja vele az egyébként korántsem demokratikusan meghozott döntéseit. A demokrácia létét tehát nem elsősorban alulról, hanem kívülről és felülről veszélyeztetik.

 

Méghozzá nem az állampolgárok, hanem a globális befolyásra és hatalomra törő, működésükben a legkevésbé sem demokratikus pénzügyi-gazdasági szerveződések.

 

Ami létében nem demokratikus, miért is akarna demokráciát?”

 

Magyar Idők – Fricz Tamás: Globális szervezetek kontroll nélkül


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »