Globális szemfényvesztők… Tisztelt Olvasó!

Többen is vitatják, hogy igazam lenne Bill Gates megítélése dolgában. Amikor megmutatom nekik ezt a cikket, amely szerint Németországban már kész a törvénytervezet a vírus ürügyén bevezetendő kényszeroltásra, s e mögött Bill Gates globális vakcinás lendülete valószínűsíthető, azzal nyugtatnak, hogy mit számít, miket mond Bill, hiszen úgysem ő fog dönteni oltásügyben. Hanem akkor ki? Hát nem a pénzhatalmával házaló Soros dönt Brüsszel fő politikai irányultságáról? Ja, hogy Soros is, Gates is hivatásos emberbarát? S ezért csak is jól járhatunk, ha határtalan áldozatkészségükkel, emberbaráti megszállottságukkal besegítenek világunk jobbításába?Hiszen Mark Zuckerbergről is mennyi rosszat vélelmezünk! Leginkább is azt, hogy a világ egészét behálózó közösségi médiája a balliberálisok felé lejt, a nemzeti elkötelezettségűeket pedig módszeresen akadályozza, cenzúrázza. S erre most olvashatjuk a friss hírt, hogy „Felállt a Facebook legfelsőbb bírósága”, ráadásul „magyar tag is van benne”. Hát mi lehet ennél csodálatosabb! Hiszen az új felügyelő tanácsnak éppen az lesz a feladata, hogy akár már a Facebook vezetőségét is megintse, ha bármiféle részrehajlást tapasztal.Persze, ha már Zuckerberg, csak ott motoszkált bennem a kisördög. S hamar utánanéztem, ki is lenne ez a magyar tag. Íme: SOROS EGYETEMÉRŐL ÉRKEZETT SAJÓ ANDRÁS„Számos esetben foglalt állást hazánk ellen Sajó András az Emberi Jogok Európai Bírósága (EJEB) előtt zajló ügyekben. Sajó a Gyurcsány-kormány idején lett a strasbourgi testület tagja, az elmúlt években pedig az egyik alelnöke volt. A bíróság legutóbb két bangladesi migráns javára döntött Magyarországgal szemben.”Ezek után elképzelhetjük, mennyire mérséklődhet az elkövetkező időkben Zuckerberg közösségi médiájának elfogulatlansága. Semennyire, tisztelt Olvasó! Bizony újabb szemfényvesztéssel gyarapodtunk…S vajon ha egy ilyen kapitális szemfényvesztő, mint Mark Zuckerberg, bejelentkezik Bill Gates mellé (l. pl. itt: Összeálltak a nagyágyúk: Bill Gates és Mark Zuckerberg a koronavírus ellen),hogy ő is szeretné kivenné a maga részét a vakcinagyártásból, akkor ezért most hozsannáznunk illene? Mondván: dupla pénz, dupla sebesség, sokkal hamarabb menekülhetünk meg a koronás világveszélytől. Vagy pedig az is helyénvaló emberi reakciónak tűnik, hogydupla pénz, dupla szemfényvesztés, dupla haszonlesés. Azaz dupla veszedelem ránk, földi halandókra nézve.Sőt! Amikor ekkora nagyágyúk állnak össze, globális már a szemfényvesztés is, a veszedelem is.Hát nem, tisztelt Olvasó?

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »