GLOBÁLIS KÍSÉRLET ZAJLIK A TÁRSADALOM LASSÚ ÁTALAKÍTÁSÁRA (HANGOLÓ 2020. 07. 08.)

Székely János, szombathelyi megyéspüspök fogalmazott így a Karc FM-en a gender ideológiáról. Mint mondta: egy erőszakos tendenciáról van szó, amely mögött még gazdasági érdekek is húzódnak, így a normál élettér kezd beszűkülni. Az ideológia ugyanis az egész társadalmat átformálná, kezdve a leginkább befolyásolható fiatalokkal, ezért már az óvodákban is megjelent. Emlékeztetett, hogy egyes vélemények szerint a gyerekeket nem szabad kifejezetten fiúsan vagy lányosan nevelni és szükség van külön érzékenyítő programokra, illetve azt is szorgalmazzák, hogy szüntessék meg az apa és anya szavakat, helyettük vezessék be az egyes és kettes szülő fogalmát. Székely János kiemelte: a keresztény, konzervatív emberek ezt a folyamatot szeretnék megállítani, vagy legalábbis mederbe terelni, de nem úgy, hogy bárki fölött ítélkeznének. Az ugyanis Isten dolga.Székely János arra hívta fel a figyelmet, hogy a genderlobbi a toleranciát hirdetve támadja folyamatosan a legszentebb keresztény értékeket, ezért születhetett pl. olyan film, amely Jézust homoszexuálisnak ábrázolja. Más szimbólumokat ugyanakkor felhasználnak. Most épp a Pride hirdeti az idén augusztus 20. környékére szervezett felvonulását a Szent Korona fölött feszülő szivárvánnyal. Emiatt fogalmazott meg 100 értelmiségi – köztük a szombathelyi megyéspüspök – közös kiállást a keresztény értékek mellett és a propagandával szemben.A hangfelvétel itt hallgatható meg. Tovább a rádióműsorhoz

Hírdetés


Forrás:szilajcsiko.hu
Tovább a cikkre »