Az amerikai jegybank (Fed) önelégültségből átment delíriumba. Janet Yellen Fed-elnök szerint ugyanis „a mi életünkben” már nem lesz több pénzügyi válság. (Yellen: Banks „very much stronger”; another financial crisis not likely „in our lifetime”, cnbc.com, 2017. június 27.) Márpedig éppen akkor, amikor a pénzügyi eufória főpapnője Londonban hirdette az igét, a washingtoni Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) kimutatta, hogy a világ teljes adóssága elérte a 217 ezer milliárd dollárt, amely a globális GDP 327 százaléka. (Global Debt Monitor – June 2017, iif.com, 2017. június 27.) A világ adósságterhe tehát 50 százalékkal több, mint tíz éve volt, éppen azelőtt, hogy a nyugati pénzrendszer összeomlott egy amerikai hitelkategória (az ún. subprime) fizetésképtelensége nyomán, magával rántva a hitelpiacokat és recesszióba taszítva a gazdaságokat világszerte.
Claudio Borrio, a monetáris ortodoxia templomának számító svájci Nemzetközi Fizetések Bankja (BIS) vezető közgazdásza Yellennel ellentétben úgy véli: senki nem tudja, hogy mi fog történni a „végső megoldás” órájában, amely azonban elkerülhetetlenül be fog következni. Mivel a modern pénz csak adósságokon nyugszik, amelyek visszafizetését kamatokkal remélik, az egész rendszer agyaglábakon áll. Számos jel utal erre. A finánctechnikusokat joggal nyugtalanítja, hogy vajon az úgynevezett származékos tőzsdei termékeket (derivátumokat) szabályozó klíringintézetek hogyan viselnének el egy monetáris vihart. Törvényileg aggasztó készpénzhiányt teremtettek. A Wall Street marginális adóssága rekordszintet ért el. A hitelpiac annyira perverz, hogy „vevőnek” mutatkozik Argentína 100 éves lejáratú, 8 százalékos hozammal kecsegtető, dolláralapú államkötvényére, pedig a dél-amerikai ország eddig nyolcszor jelentett csődöt.
Jelenleg talán mégis az a legnyugtalanítóbb, hogy milyen sok ország került adósságcsapdába, amely szinttől kezdve az adósságuk gyakorlatilag nem csökkenhet. A GDP-arányos közadósság 32 ponttal nőtt Franciaországban, 41 ponttal az Egyesült Államokban, 49 ponttal az Egyesült Királyságban, 55 ponttal Japánban és 60 ponttal Spanyolországban. Ezzel párhuzamosan a feltörekvő gazdaságok oldalán Kína és a hasonló gazdaságok „két kézzel” habzsolták a kölcsönöket, négyhavonta ezer milliárd dollárt. Kína 2008-ban jelentős fiskális és monetáris „mennyiségi könnyítéseknek” köszönhetően tudta elnyelni a Lehman Brothers-csőd sokkhatását, megvédve exportőreit. A nyugati elemzők ma már benne látják a jövendő krízis epicentrumát, miután hat év alatt több adósságot halmozott fel, mint az amerikai bankszámlák és a japán bankok teljes adóssága. Ez vezetett ahhoz, hogy harminc év óta először a Moody’s rontott a hitelbesorolási mutatóján. (Moody’s downgrades China for first time since 1989 as it warns financial strength will erode as debt mounts, telegraph.co.uk, 2017. május 24.) A globális adósság hala azonban most is a fejétől bűzlik: a fej pedig egyelőre még az USA, a maga (alsó hangon) 120 ezer milliárd dolláros adósságával, amely meghaladja a Föld teljes GDP-jét. (Debt Myths, Debunked, usnews.com, 2016. december 1.)
Vajon a globális pénzrendszer kilábalhat ebből a régi infláció visszatérése révén, amely a pénz tönkretételével csökkenti az adósságok relatív súlyát? Claudio Borrio nem hisz benne: „Előrehaladott stresszmutatók pénzügyi buborékokról árulkodnak, amelyek egyes országokban azokhoz hasonlóak, mint amelyek megelőzték az utolsó válságot.” A Fed egyszerűen alábecsülte a globalizáció deflációs hatásait. Kétmilliárd fogyasztó (Kína és Kelet-Európa) belépése a globális gazdaságba 1990 után történelmi sokkot jelentett a kínálatra, amelyet a digitalizáció megsokszorozott. Ez a kettős jelenség okozta a deflációt (az általános árszínvonal, illetve a pénzmennyiség csökkenése egy bizonyos időtávon), felülírva az inflációs modelleket (az árszínvonal tartós emelkedése a pénz vásárlóerejének romlása mellett). A központi bankoknak akkor árral szemben kellett volna evezniük, megszigorítva hitelpolitikájukat, vagyis korlátozva a hitelkínálatot. Azóta is csak a nullához közelítő kamatlábak és a „mennyiségi könnyítések” (a bankóprés működtetésének kódneve) tartották a fedőt az eladósodási szinten. Meg persze a kötvényvásárlások a központi bankok részéről, amelyek 26 ezer milliárd dollárt fordítottak erre a célra a válság óta. A Fed már háromszor emelt kamatlábat december óta, és 4400 milliárd dollárral szándékozik „megkönnyíteni” mérlegét az ősz előtt. Az Európai Központi Bank (BCE) és az Angol Bank (BE) tájékán is hasonló szelek fújnak. Eközben Janet Yellen a hurráoptimizmusában tartósítani igyekszik azt a mítoszt, miszerint a Lehman Brothers csődjét és nyomában a 2008-as válságot kizárólag a bankárok és spekulánsok magatartása okozta, holott a kormányok és a központi bankok ugyanannyira ludasak benne.
Emlékeztetőül: Bill Clinton demokrata párti kormánya kényszerítette tiszta szociális demagógiából a bankokat arra, hogy nyakló nélkül hitelezzenek a demokrata párti szavazóbázis derékhadát képező alacsony jövedelmű (zömükben néger), tehát eleve fizetésképtelen háztartásoknak, és a nekik osztogatott hitelek bedőlése vezetett az egész nyugati pénzrendszer megingásához. Ambrose Evans-Pritchard, a The Telegraph neves pénzügyi elemzője szerint „világossá kell tenni, hogy maga a Fed segítette elő a kilencvenes évek (tőzsdei) internetbuborékját. A Fed áll a subprime-hitelek buborékjának hátterében, amely a Lehman összeomlását okozta. És bármelyek is legyenek Yellen teóriái, már előkészítette a következő válság feltételeit. Az összeomlás annyira pusztító lehet, hogy kétségessé teszi a kapitalizmus politikai túlélését. A fausti paktum csapdája magára zárul.” (Janet Yellen courts fate by trumpeting end to financial crises, telegraph.co.uk, 2017. június 28.)
A bankárellenes közhangulatot csitítandó Tony Blair egyszer azzal érvelt, hogy ha a bankárokat felakasztják az utcasarkon, az nem fog segíteni a helyzeten. Lehet. De a magafajta demagógok (és háborús uszítók) időben történő fellógatása talán megakadályozta volna a helyzet kialakulását. Ha mégsem, a bankszterekére utóbb is sort lehetett volna keríteni. Biztos, ami biztos alapon.
Gazdag István – www.demokrata
Köszönettel és barátsággal!
Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »
