Glázer Tímea úgy sejtheti, kedvezőtlen fejleményeket hoz a zsarolással kapcsolatos nyomozás – inkább nem indul újra

Glázer Tímea úgy sejtheti, kedvezőtlen fejleményeket hoz a zsarolással kapcsolatos nyomozás – inkább nem indul újra

A napokban eldőlt, hogy Glázer Tímea másodszorra már nem fut neki a győri polgármesteri posztért folyó küzdelemnek – tudta meg a 24.hu.

Hírdetés

Az októberi önkormányzati választáson a Demokratikus Koalíció politikusa indult Borkai Zsolt ellen az ellenzék közös jelöltjeként. A regnáló polgármesterrel szemben kezdetben nem adtak neki sok esélyt, ám a választás előtti napokban kirobbant orgiabotrány miatt rendkívül szoros lett a verseny. Borkai végül 1,5 százalékponttal legyőzte Glázert, de az eskütételét követő napon, november 8-án beadta lemondását.

Sok idejük nem maradt a pártoknak a felkészülésre: január 26-án tartják az időközi polgármester-választást. És egyelőre kérdéses, hogy az ellenzék kit küld harcba.

Az ellenzéket sürgeti, hogy a Fidesz már két hete megnevezte jelöltjét: a kormánypárt Dézsi Csaba András kardiológust indítja, legalábbis az elmúlt hetekben az ő neve forgott a kormányoldal várható polgármester-jelöltjeként.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »