Portik Noémi M. Klarissza mallersdorfi ferences nővér a Romkat erdélyi katolikus hírportálon publikált írása Giotto di Bondone assisi freskósorozatának tizenkettedik jelenetét, Szent Ferenc lelki elragadtatását mutatja be.
Giotto di Bondone Szent Ferenc extázisa című freskója az assisi Szent Ferenc-bazilika felső templomának egyik falképe. Művészettörténeti jelentősége Giotto di Bondone nagyságában rejlik, aki szakít a korábbi bizánci stílus merev, kétdimenziós tradícióival, és bevezeti a humanizált, drámai elbeszélést.
A jelenet középpontjában Assisi Szent Ferenc áll, aki egy fénylő felhőn lebegve, kitárt karokkal éli át a misztikus eksztázist, miközben közvetlen kapcsolatba lép a jobb felső sarokban megjelenő, áldást osztó Krisztussal.
A kompozíció zsenialitása a térbeli mélység és az építészeti elemek újszerű használatában rejlik. Giotto a bal oldalon látható, részletesen kidolgozott, tornyos épületegyüttessel fizikai keretet ad a spirituális eseménynek.
Ez a korai perspektivikus kísérlet segít elhelyezni a szent monumentális alakját a valós térben. A földön álló ferences szerzetesek csoportja a földi szférát képviseli. Arcukon az ámulat, a döbbenet és a tisztelet tükröződik, ami a korabeli festészetben ritka, valós emberi érzelmeket és pszichológiai mélységet kölcsönöz a figuráknak.
A mű színhasználata és a fényárnyék-kontraszt korai alkalmazását tükrözi, amely tovább fokozza a jelenet drámai hatását. A szerzetesek habitusának nehéz redői és a testek plasztikussága kézzelfogható tömeget ad az alakoknak, ami éles ellentétben áll a szent lábát övező könnyed, szinte világító felhővel.
Giotto ezzel a naturalista megközelítéssel közelebb hozta a vallásos élményt a mindennapi emberhez, megteremtve a reneszánsz művészet alapjait.
Forrás és fotó: Romkat.ro
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
