Gigantikus sajtópáholyt kapott az új Puskás

Gigantikus sajtópáholyt kapott az új Puskás

180 munkahely és csomagmegőrző is rendelkezésre áll az újságíróknak, akik között többszörös volt a túljelentkezés a nyitómeccs tudósítására.

A Magyar Sportújságírók Szövetségének több elnökségi tagja és több újságíró részvételével megtörtént az első bejárás a sajtó munkatársainak az új Puskás Arénában – írja a Sportújságírók.hu.

Egyik kalauzuk, Skardelli György, a Puskás Aréna főtervezője elmondta, hogy a sajtó számára fontos infrastruktúra tervezése, kialakítása során végig egyeztettek az UEFA, az MLSZ és az MTVA szakembereivel, hogy a szabályoknak és a gyakorlati szempontoknak mindenben megfeleljenek a sajtókiszolgálás, a televíziós közvetítés létesítményei.

Hírdetés

A stadionban 180 munkahely és csomagmegőrző is rendelkezésre áll (természetesen parkolókkal), valamint külön sajtó-dolgozószoba, ahol tudósításaikon dolgozhatnak a média munkatársai.

A médiatribün lifttel is megközelíthető, a harmadik emeleten van, már be van vezetve a kábeles internet is, a legszigorúbb nemzetközi előírások szerint.

Címlapi képünkön jobboldalt, középtájt látható a tribün, a középső karéjon.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »