Gianni Infantino magyarázta a bizonyítványt

Gianni Infantino magyarázta a bizonyítványt

Gianni Infantino, a FIFA elnöke hosszú interjút adott hétfőn a brit Sky Newsnak, amelyben olyan éles témák is terítékre kerültek, mint hogy érdemes lenne fontolóra venni az orosz csapatok kizárásának feloldását, vagy, hogy miért kapott FIFA Békedíjat Donald Trump.

A Nemzetközi Labdarúgó-szövetség olasz elnöke úgy véli, az eltiltások, felfüggesztések nem oldanak meg semmit, s ebben az esetben sem értek el semmit, másképpen nem érték el céljukat.

Az orosz válogatottakat és klubokat a FIFA és az UEFA 2022 februárjában, az ukrajnai invázió után kizárta minden nemzetközi versenysorozatban való indulástól.

Az orosz válogatott, például, nem szorult ki teljesen a nemzetközi futballból, mivel játszott mérkőzéseket, de egyet sem nyugat-európaiak ellen.

Ugyanakkor nem tudott részt venni a 2022-es világbajnokságon és a 2024-es Európa-bajnokságon, és nem lesz ott a 2026-os világbajnokságon sem.

Miközben a háború még mindig tart, Infantino azt mondta, hogy „ez a tiltás semmit sem ért el”, és „csak még több frusztrációt és gyűlöletet keltett”.

Hozzátette: „Segítene, ha az orosz lányok és fiúk Európa más részein is focizhatnának.”

Hírdetés

Válaszul Matvij Bidnij ukrán sportminiszter – egykori testépítő bajnok – egy közösségi médiás bejegyzésben azt mondta: „Gianni Infantino szavai felelőtlenül hangzanak – hogy azt ne mondjam, infantilisek. Elszakítják a futballt a valóságtól, amelyben gyerekeket ölnek meg. Hadd emlékeztessem önöket, hogy Oroszország agressziójának kezdete óta több mint 650 ukrán sportolót és edzőt öltek meg. Köztük több mint száz labdarúgó is volt. Amíg az oroszok továbbra is ukránokat ölnek, addig a zászlójuknak és nemzeti szimbólumaiknak nincs helyük azok az embereké között, akik tisztelik az olyan értékeket, mint az igazságosság, a becsületesség és a fair play.”

Infantino Vlagyimir Putyin elnöktől az Orosz Barátság Rend kitüntetését kapta, miután Oroszország rendezte a 2018-as világbajnokságot.

„Láttuk Infantino elnök kijelentéseit és üdvözöljük őket. Ideje elgondolkodni ezeken” – így reagált Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője. – A labdarúgóinknak, a nemzeti csapatunknak teljes mértékben vissza kell kapni a jogaikat… Reméljük, hogy előbb-utóbb ilyen megbeszélésekre kerül sor a FIFA-ban.”

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) végrehajtó bizottsága, amelynek következő ülésére február 11-én kerül sor Brüsszelben, jogosult Oroszország jogállásának visszaállítására. Aleksandr Čeferin, az UEFA elnöke fenntartja ezzel kapcsolatban, hogy ehhez véget kell vetni az ukrajnai háborúnak.

Az európai szövetség 2023-ban rövid ideig azt tervezte, hogy engedélyezi Oroszország részvételét a 17 éven aluliak Eb-selejtezőjében, arra hivatkozva, hogy nem kívánja megbüntetni a gyerekeket kormányzati intézkedésekért. Ám végül fenntartotta a tilalmat, miután több mint egy tucat nemzeti szövetség azzal fenyegetőzött, hogy bojkottálja az Oroszországgal vívott mérkőzéseket.

A FIFA elnöke így felelt az Egyesült Államok elnökének kitüntetésére vonatkozó kérdésre: „Ha sikerült életeket menteni, megvédeni a saját népedet és másokat szerte a világon, tiszteletet érdemelsz Kulcsszerepet játszott a konfliktusok megoldásában, az életek megmentésében, több ezer ember megmentésében.

A felvetés kapcsán Gianni Infantino megkérdőjelezte, hogy miért a futballnak kellene lennie a politikai tiltakozások célpontjának.

„Ha nem tévedek, az Egyesült Királyság legfontosabb kereskedelmi partnere az Egyesült Államok” – mondta. – „Körülbelül 330 milliárd font az éves kereskedelmi volumen. Javasolja bárki, hogy az Egyesült Királyságnak le kellene állítania a kereskedelmet az Egyesült Államokkal? Én ezt nem hallottam. Ugyanez vonatkozik egyébként a többi országra is, Katarra vagy más országokra, a múltban. Soha nem hallottam, hogy bojkottálni kellene az üzleti tevékenységet, vagy a politikai vagy diplomáciai kapcsolatokat. Miért pont a futballnak kellene akkor?”


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »