Gheorghe Funar magyar harckocsinak nézett egy virágkarneváli kocsit

Gheorghe Funar magyar harckocsinak nézett egy virágkarneváli kocsit

Augusztus 21-én az Erdély visszafoglalására készülő magyarok tapsa közepette egy magyar harckocsi vonult végig Nagyvárad utcáin. Ez most nem egy, a magyar-román konfliktust kiaknázni akaró új, zsé kategóriás kalandregény első mondata, hanem egy román politikus megnyilatkozása – írja a foter.ro.

Aki nem más, mint Gheorghe Funar, Kolozsvár egykori, bizonyára valamilyen korábbi frusztráció nyomán kóros magyarfóbiában szenvedő polgármestere, aki az utóbbi időben reaktiválta magát, és amikor éppen nem hagymázas áltörténelmi fantazmagóriákkal traktálja a nagyközönséget, akkor hagymázas aktuálpolitikai fantazmagóriákkal örvendezteti meg.

Konkrétan az augusztus 21-i virágkarneválon, amelyen az augusztus 20-i debreceni virágkarnevál néhány kocsija vonult fel a Pece-parti Párizs utcáin. Ezek között rendszerint ott van a debreceni karnevált hagyományosan megnyitó kocsi, amelyen a Szent Korona és a koronázási jelképek – a jogar és az országalma – láthatók, emellett felvonul Nagyvárad és Debrecen, illetve Bihar és Hajdú-Bihar közös virágkocsija, valamint még néhány kocsi a látványosabbak közül.

Gheorghe Funar vigyázó szemei természetesen a Szent Koronát felvonultató virágkocsin állapodtak meg, de a virágkocsit magyar harckocsinak látta, amelyen a Szent Korona a lövegtorony, a jogar pedig az ágyúcső szerepét tölti be.
Ezért aztán dörgedelmes Facebook-bejegyzésben kárhoztatta az esemény szervezőit és jóváhagyóit.
Ebben arról ír, hogy a virágkocsik az 1940. augusztus 30-án aláírt, Észak-Erdély felszabadulását kimondó második bécsi döntés nyomán elkövetett atrocitásokra emlékeztették a románokat.

Hírdetés

Szerinte ezzel megalázták a magyar „megszállás” alól 74 éve „felszabadult” románokat, és külön kárhoztatja a nagyváradi önkormányzatot, amely szerinte százezer euróval támogatta a „románellenes” rendezvényt, amelyen a „harckocsit” a város és a megye vezetői és az összes erdélyi megye RMDSZ-es illetékesei megtapsolták.

Ennek folyományaként Funar habzó billentyűzettel ostorozza a román határőröket, akik átengedték a határon a „tankot”, amely aztán az Erdély visszafoglalására buzdító budapesti jelzést váró magyarok tapsvihara közepette vonult végig a belvároson.

Funar Facebook-bejegyzése ITT olvasható románul

Forrás: foter.ro

The post Gheorghe Funar magyar harckocsinak nézett egy virágkarneváli kocsit appeared first on PolgárPortál.


Forrás:polgarportal.hu
Tovább a cikkre »