Április elsejét új dallal ünnepelte a szövegíró. Nem kellett volna. A szomszéd tehene megtesz mindent, hogy rosszul érezzük magunkat a bőrünkben.
Lehet, hogy Geszti Péter szövegíró, reklámguru a Mézga család Aladárjának szinkronizálásával érte el pályája csúcsát, de ne legyünk igazságtalanok, a Rapülők formáció a kilencvenes évek elején egész nagy dobás volt. És még a Jazz+Az együttessel is összehoztak néhány hallgatható számot.
Ami utána jött, arra viszont kár volt energiát pazarolni. A mester néha gondolt egyet, és csinált egy új dalt, amit irgalmatlan nagy durranásként igyekezett feltüntetni. Mintha egy világhírtől megcsömörlött sztár szórná a pórnép közé zsenialitásának morzsáit. Már az Oláh Ibolyának írt Magyarország című dal is monumentálisan semmitmondó lett, a Gringo Sztár névre keresztelt banda (?) azonban végleg kiverte a biztosítékot.
Az egymásra pakolt, túlburjánzó rímeket, rímfolyamokat egy darabig el lehet adni, különösen, ha a produkció valami újdonságot is kínál (mint a Rapülők). De amikor egy önmagát örökifjúnak és mindenkinél kreatívabbnak érző megmondóember már csak a saját elhasznált kliséit böfögi vissza, az nagyon kínos.
Ilyen volt a Sting slágerét felhasználó (és porig alázó) tavalyi A Hungarian in Europe is. Geszti megpróbált borzasztóan időszerű és társadalomkritikus lenni, ehelyett azonban csak olcsó közhelyeket pufogtatott Sting zenéjére.
Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »
