Gerhard Papke: Öngyilkosság lemondani az orosz gázról

Gerhard Papke: Öngyilkosság lemondani az orosz gázról

Németország részéről öngyilkosság volna lemondani az orosz gázról, a gazdasági kapcsolatokat pedig a háború befejezése után minél hamarabb vissza kell építeni – mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában Gerhard Papke, az észak-rajna-vesztfáliai tartományi parlament korábbi alelnöke, a Szabad Demokrata Párt (FDP) volt frakcióvezetője, s a Német Szövetségi Köztársaság Német–Magyar Társaságának jelenlegi elnöke.

A magyar kormány a mostani rendkívüli helyzetben összezárt a NATO-val és az Európai Unióval. Azonban azt is világossá tette, hogy Magyarország területéről nem lehet fegyvert szállítani Ukrajnába. Mindenképpen el kell kerülni, hogy olyan katonai eszkaláció alakuljon ki, amely futótűzként terjedve lángba borítja Európát – mondta Gerhard Papke, akit a Hirado idéz.

A német politikus téves illúziónak nevezte, hogy a hidegháború elmúltával már nem kell megvédeni az országhatárokat.

Németország haderejét szerinte erősíteni kell, ugyanakkor támogatja azt, hogy hazája ne szállítson modern fegyvereket az ukrán haderő számára.

Mint mondta: „megvédeni Európát és többet tenni a haderő fejlesztéséért, nem azonos azzal, hogy fegyvereket szállítunk Ukrajnába. Ketté kell mindezt választani”.

Hírdetés

Az 1989 után született generáció Európát békés kontinensként ismerte meg. Nincs tudatában annak, hogy a szabadság nem magától értetődő dolog, hanem azt folyamatosan védeni kell. Épp úgy, mint ahogyan a határainkat is.

Gerhard Papke szerint „a magyarok ezt még a németeknél is jobban tudják. Megvannak a saját történelmi tapasztalataik és nagyon okosan 2015-ben le is zárták a határaikat. Éppen azért, hogy megvédjék Európát. Most pedig megnyitják a határaikat, hogy fogadják az ukrajnai háborúból menekülteket. Nagyrészt nem is tekinthetők menekülteknek azok, akik 2015 óta a muszlim országokból jönnek, mert ők migránsok. Aki nem látja a különbséget, az semmit sem ért”.

A politikus szerint a német sajtó nem korrekt, hiszen Lengyelországgal és Szlovákiával ellentétben elhallgatja, hogy Magyarország milyen sok menekültet fogadott be. Kijelentette: „sok államközeli újságíró annyira megszokta, hogy negatív képet kell festeni Magyarországról, hogy most nem tudnak fordítani a gondolkozásukon és képtelenek beszámolni arról, hogy milyen nagylelkűen bánik a menekültekkel. Pedig a magyarok teljesítménye fantasztikus és ezt Németországban is el kell ismerni”.

Gerhard Papke elmondta: Németország sem az orosz gáz, sem az olaj importját nem függesztheti fel, hiszen az „gazdasági öngyilkosság lenne”.

Hozzátette: „Magyarország egy nagyon okos, hosszútávú szerződéssel biztosította az energiaellátását, ami mellett még saját energiatermelése is van, a paksi atomerőmű révén. Ezzel szemben Németország le kívánja állítani az összes atomerőművét, 2030-ig pedig a szén alapú erőműveket is be akarja zárni. A helyzet súlyos. Az orosz földgázról nem mondhatunk le, az atomreaktorok kérdését pedig újra kell gondolni”.

Gerhard Papke kifejtette: ezt a borzalmas háborút minél előbb be kell fejezni, de Oroszország azt követően is a szomszédunk lesz. „Nem zárható ki a globális gazdasági összefonódásokból. Józan együttműködést kell kialakítani, az államok szuverenitását alapul véve. A szankciók nem csak az orosz gazdaságnak okoznak kárt, hanem mindannyiunknak” – mondta Gerhard Papke.


Forrás:karpatinfo.net
Tovább a cikkre »