Gergely Balázs: a haza ott van, ahol együtt, élő közösségként otthon vagyunk

Gergely Balázs: a haza ott van, ahol együtt, élő közösségként otthon vagyunk

A haza ott van, ahol együtt, élő közösségként otthon vagyunk, avagy ahol – a 16. Kolozsvári Magyar Napok jelmondatával élve – „helyben vagyunk” – mondta hétfőn este Gergely Balázs főszervező, a Kincses Kolozsvár Egyesület elnöke az erdélyi rendezvénysorozat nyitógáláján.

A magyar színházban tartott rendezvényen a főszervező Szőcs Géza és Balla Zsófia kolozsvári költőket idézve – Ahogy élek, az a hazám – jutott el a válaszhoz. „Számomra ez a hely a Kárpát-medence és azon belül hangsúlyosan Erdély, közelebbről nézve pedig az otthonom és szülővárosom, a kincses Kolozsvár. Ide kötnek a régvolt ősök és az élő szeretteim, és ennek a különleges, sokkultúrájú, többnyelvű világnak vagyok magyar polgára. Egy a sokak közül” – fogalmazott.

Emlékeztetett: az erdélyi magyarok élete „bonyolult és összetett”, Románia közepén élnek, egy országban, amelynek állampolgárai, építői, adófizetői, haszonélvezői és „olykor elszenvedői is”. Ugyanakkor van anyaországuk is, mellyel a nyelv, a közös történelem, hagyományaik és a kultúra köti össze őket. „Bonyolult, furcsa kettősség ez. Sok a kérdőjel, az ellentmondás, a kísértés a meghasonulásra. De mi mégis így élünk és itt élünk. Hozzászoktunk már, hozzászoktattak az évszázadok” – jelentette ki Gergely Balázs. Emlékeztetett: Erdély földjét az elmúlt évezredekben nagyon sokan mondták magukénak, de ezek a népek már csak a történelemkönyvek lapjain vagy az emlékezetünkben, „bennünk élnek, génjeinkben hordozzuk őket”. „Mi, magyarok, több mint ezer éve tudjuk magunkénak e földet. Tesszük ezt okkal és joggal, hiszen rajta és benne élünk. Mert építjük és megműveljük. Mert érte éltek és mert ebben a földben nyugszanak őseink” – húzta alá a főszervező. Arra is emlékeztetett, hogy ugyanez a föld a románok számára román föld, míg a szásznak szász, a zsidónak zsidó. „Mi megtanultuk elfogadni ezt, mert tudjuk, hogy mindenki joggal érzi a földet, amelyen él a magáénak. Épp ezért ne féljünk kimondani: nekünk magyar ez a föld. És csakis magyar lehet minden magyarnak, aki ide hazalátogat” – nyomatékosította.

A főszervező a többi magyarral való „lelki közösségre” is emlékeztetett. Kijelentette: amíg az erdélyi magyarok helyben vannak Székelyföldön, Kalotaszegen, Mezőségen, a Szilágyságban, Partiumban, addig újra és újra hazatérhet hozzájuk mindenki, aki része a közös „lelki köztársaságnak”. „E lelki köztársaság gyönyörű ünnepe a Kolozsvári Magyar Napok (KMN) is. És ezzel az ünnepi lelkülettel, az elmondottak szellemében köszöntöm a szomszéd lelki köztársaságok polgárait: románokat, németeket, zsidókat, cigányokat, remélve, hogy szívesen látott vendégeinkként ők is nyitottak a közös ünneplésre!” – fogalmazott a főszervező.

Gergely Balázs külön köszöntötte Sulyok Tamás köztársasági elnököt és feleségét, Nagy Zsuzsannát, köszönetet mondva „az anyaország mindenkori és hathatós támogatásáért”. „Ahol magyarok élnek, Ön ott mindig otthon lesz” – mondta. Bejelentette, hogy a 16. KMN zárórendezvényén Kapu Tibormagyar űrhajós is jelen lesz.

Hírdetés

Csoma Botond, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Kolozs megyei szervezetének elnöke, parlamenti képviselő a rendezvénysorozat ötletét és kezdeteit elevenítette fel. Hangsúlyozta: ez erősítette a kolozsvári magyar közöség otthonosságérzetét. A funari időket idézte, melyek megviselték a közösséget, mely 2010-től másként nyilvánulhatott meg a köztereken, ami „kardinális pillanat” volt – mutatott rá. Úgy vélte, a 16 év bebizonyította, hogy a KMN nem csak fesztivál, hanem találkozási pont is, mely emlékezteti résztvevőit, hogy a kultúra és a közösség összetartja őket.

Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) ügyvezető elnöke szerint a kulturális fesztivál esszenciája mindannak, amit az erdélyi magyarság közösségként érez és gondol magáról. ” Mi, kolozsvári vagy kiterjesztve: székelyföldi, partiumi, bánsági, kicsit pontatlan, de elfogadható általánosítással erdélyi magyarok itthon, a szülőföldünk ölelésében – egy és közös terünkön, időnkben és identitásunkban – a lehető legjobb helyen vagyunk” – mondta.

Rámutatott: a KMN Kárpát-medencei mozgalommá vált, tanúságtétele annak, hogy az erdélyi magyarok kisebb-nagyobb közösségei értékőrző és értékteremtő közösségek, melyek élni, alkotni akarnak. A gálaesten az Udvarhelyi Néptáncműhely és a Háromszék Táncszínház Ritka magyar – Kallós Zoltán emlékére című közös produkcióját láthatta a közönség Tőkés Csaba Zsolt rendezésében.

MTI

Borítókép: Csoma Botond Facebook-oldala

The post Gergely Balázs: a haza ott van, ahol együtt, élő közösségként otthon vagyunk appeared first on Külhoni Magyarok.


Forrás:kulhonimagyarok.hu
Tovább a cikkre »