Újra napirendre veheti a Sziget Fesztivál ügyét a Fővárosi Közgyűlés, miután Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke megegyezett az esemény felélesztésén dolgozó egykori alapítóval, Gerendai Károllyal. Karácsony Gergely főpolgármester szerint még nincsenek időzavarban, Radics Béla, a Fidesz képviselője is úgy nyilatkozott, támogatják az előterjesztést, ha megfelelő biztosítékot kapnak arra, hogy befolynak a fővárosnak járó pénzek.
A Fővárosi Közgyűlés szerdán – a Tisza Párt és Fidesz tartózkodásával – leszavazta a 2026-os Sziget Fesztivál megrendezéséhez szükséges előterjesztést. Erre azért lett volna szükség, mert a fesztivál amerikai tulajdonosa visszalépett a szervezéstől. Csütörtök reggel azonban elvileg elhárultak az akadályok, miután személyesen egyeztetett Gerendai Károly, a rendezvény alapítója és mostani potenciális szervezője és Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke.
A pártelnök szerint megegyeztek, hogy az eredetileg javasolt 2035-ös visszafizetési határidő helyett a fesztivál az alábbi bontásban fizeti vissza a fővárostól kapott díjkedvezményt: 2028-ban 33 százalék, 2029-ben 33 százalék, 2030-ban a fennmaradó részt – részletezte a Tisza elnöke, azt is hozzátéve, hogy minden magyar fiatal megkapja a diákkedvezményt, aki kiváltja a BudapestGO-t.
„Ami kedvezményt most kértünk az első évekre a folytatáshoz, mi vállalnánk, hogy a későbbiekben, egy tízéves távlatban visszafizetjük részletekben. Abban maradtunk, hogy ezt ne hét év, hanem három év alatt fizessük már vissza” – mondta az InfoRádióban Gerendai Károly, aki hetek óta próbálja megmenteni az egykoron általa alapított eseményt. Megerősítette azt is, hogy vállalnák, minden olyan magyar diák kapjon majd a Szigetre kedvezményt, aki jogosult diákbérlet vásárlására a fővárosi tömegközlekedésben.
„Eddig is azt mondtam, ha rajtunk múlik, akkor mi megpróbáljuk. Az a kérdés, hogy most már végre tényleg rajtunk múlik majd, vagy még mindig lesznek olyan kérdések, amelyek miatt esetleg elhasal az engedélyeztetési folyamat.
Ha végre ez időben átmegy, akkor természetesen lesz Sziget”
– mondta Gerendai Károly.
Karácsony Gergely főpolgármester az InfoRádióban azt mondta, a Magyar Péter által bejelentett megegyezés feltételei érdemben nem különböznek a Fővárosi Közgyűlés által leszavazott előterjesztéstől, szerinte inkább a Tisza Párt álláspontja változott meg jelentősen. „Nagyon örülök, hogy mindenki észhez tért és meg tudjuk menteni a Sziget Fesztivált, ami egyszerre mind gazdasági, mind kulturális szempontból Budapestnek nagyon fontos értéke” – jelentette ki a politikus.
A főpolgármester úgy látja, még nincsenek időzavarban, legkésőbb a novemberi közgyűlésen meg tudják kötni a szerződést a Sziget szervezőivel, de ennek az a feltétele, hogy a mostani szerződést hatályon kívül kell helyezni. Először a tulajdonosi bizottságnak fel kell mondani a jelenlegi szerződést, majd a Fővárosi Közgyűlésnek kell az új szerződést megkötnie, és utána elindulhat a 2026-os Sziget Fesztivál szervezése.
Dobrev Klára, a DK elnöke még a megállapodás bejelentése előtt közölte, hogy kezdeményezik a Fővárosi Közgyűlés rendkívüli ülésének összehívását, ehhez a fővárosi képviselők egynegyedének a támogatása szükséges. Ezt a javaslatot a fővárosi Fidesz sem utasította el. Radics Béla, a párt fővárosi képviselője az InfoRádióban azt mondta, ha a rendkívüli közgyűlés írásos biztosítékot kapnak arra, hogy jövőre kalkulált bevétel a Sziget Fesztiválból mindenképpen be fog érkezni, akkor
támogatják a folytatást, mert „a Sziget egy érték, amit jó lenne megmenteni.”
Az Óbudai-szigeten 1993 óta tartanak nyári fesztivált, amely csak a Covid-járvány idején maradt el. A jövő évi Sziget Fesztivál sorsa a következő hetekben fog eldőlni.
Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »


