Gerendai Károly csak egyetlen esetben próbálkozna tovább a Sziget Fesztivál megszervezésével

Gerendai Károly csak egyetlen esetben próbálkozna tovább a Sziget Fesztivál megszervezésével

A Fővárosi Közgyűlésben még nem született döntés a Sziget Fesztivál jövőjéről. A két legnagyobb fővárosi frakcióval rendelkező párt, a Tisza és a Fidesz ugyanis továbbra sem támogatja, hogy felbontsák a szerződést. Így azonban Gerendai Károly sem tud belekezdeni a szervezésbe, hiszen olyan garanciákat kérnek tőle, egyebek mellett állami támogatást, amelyekre nincs ráhatása.

A Sziget Fesztivál amerikai tulajdonosa nemrég jelentette be, hogy jövőre az élő területfoglalási engedély ellenére sem kívánja megtartani a rendezvényt, és a szerződés felbontását kezdeményezi. Ebben az esetben azonban a főváros elesne a 200 millió forintos területhasználati díjtól. Kiss Ambrus, a Főpolgármesteri Hivatal főigazgatója szerdán a Fővárosi Közgyűlésben azonban egy másik aspektusra is felhívta a figyelmet: A Gazdaságkutató Intézet adatai szerint

31 milliárd forint közvetlen bevételt jelent a nemzetgazdaság számára a Sziget Fesztivál, amely a fővárosnak évente 200 millió forint iparűzési adót fizet.

Megjegyezte még, hogy a rendezvény látogatói 51 százalékban magyarok, 49 százalékban külföldiek, de utóbbiak aránya csökkent az elmúlt években.

„Hogyha ma nem megy át valamilyen javaslat, ami megvalósítható, akkor nyilván ez a folyamatnak a végét jelenti ebben a pillanatban” – mondta Kiss Ambrus.

A döntéshez ugyanakkor a Fidesz vagy a Tisza képviselőinek támogatására lenne szükség. Radics Béla a Fidesz fővárosi képviselője a közgyűlésben arról beszélt, hogy nem lehet kockáztatni a budapestiek pénzét.

„Nem fogunk olyan javaslatot támogatni, mint ami most az asztalon van. Amennyiben nincsen garanciális biztosíték arra, hogy az a 200 millió forint beérkezik, akkor a Fidesz frakció részéről egy bizonytalan dologra soha nem fogunk tudni igent mondani” – fogalmazta meg pártja álláspontját.

Hírdetés

A Tisza szerint a szerződés megszüntetése egyebek mellett csak akkor támogatható, ha a kormány az emiatt kieső összeget a turizmusfejlesztési hozzájárulás terhére teljes mértékben pótolja. Bujdosó Andrea, a párt fővárosi frakcióvezetője a vita végén azonban egy új ajánlatot tett.

„Ennek a hatósági szerződésnek a felbontása nem a felelősségvállalás jele. De azt gondolom, az felelősségvállalás, hogy ha én most itt ígéretet teszek arra, hogy a Tisza-kormány ezt a pénzt oda fogja adni a Sziget támogatására a turizmusfejlesztési hozzájárulásból a 2026-os évadra. Ez áprilisban úgyis eldől, úgyis áprilisban kéne kifizetni ezt a pénzt, úgyhogy legyen ez az ígéret az, amivel kifejezzük a szándékunkat” – közölte.

A napirendi vita végén Gerendai Károly is felszólalt, aki a Sziget Fesztivál alapítójaként és korábbi tulajdonosaként bejelentkezett a rendezvény megszervezésére. Elmondása szerint nem mindegy, hogy ha segítőleg meg is szavazza a közgyűlés valamilyen módon, hogy legyen Sziget, mennyi időn belül történik ez meg. Engedélyekre van szükség, egyáltalán a szervező cég átvételéhez idő kell.

„Olyan mértékű késésben vagyunk már a szervezés folyamatában – hiszen a fellépőket már rég le kellett volna kötni, legalább egy részüket, a jegyeket már hónapok óta árusítani kéne –, hogy itt már minden nap számít.

Valójában, bármennyire úgy tűnik, hogy az én ügyem, hogy legyen Sziget, vagy ne legyen, szívesen visszateszem önökre ezt a felelősséget, és ha nincs egyetértés a város összes frakciója részéről abban, hogy kapjon a fesztivál egy esélyt, akkor tiszta lelkiismerettel azt tudom majd mondani, hogy nem próbálkozom tovább” – jelentette ki.

A Fővárosi Közgyűlés még szerda este dönt arról, hogy elkezdődhet-e a 2026-os Sziget Fesztivál szervezése.

Mint ismert, múlt héten második próbálkozásra sem sikerült többséget szerezni a főváros Tulajdonosi Bizottságában ahhoz a javaslathoz, amely a Sziget Zrt.-vel kötött korábbi területhasználati megállapodás megszüntetését célozta. Időközben kiderült, hogy Gerendai Károly új céget alapított a rendezvény megmentésére. A FestPro IoF2025 Befektető Kft. tulajdonosa egyedül Gerendai, a megállapodás azonban még függ a főváros jóváhagyásától.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »