Gerald Knaus célja: Orbán Viktort kiiktatni

Gerald Knaus célja: Orbán Viktort kiiktatni

Legyünk tisztában azzal, hogy Gerald Knaus és szervezetének tevékenysége csupán a jéghegy csúcsa. Fontos, hogy a választók megismerjék és megértsék ennek a rendszernek a veszélyességét. A nemzetbiztonságot érő új fenyegetések ellen hatékonyan fel kell lépni.

Az elmúlt hetekben az unió vezetői egyre idegesebbek lettek. A lázadozó keleti tartományok egyik újságja elkezdte kiteregetni a szennyest. – A hálátlanok! – mondták egyes uniós vezetők. – Minek néznek ezek a vadkeletiek bennünket? Pénzkiadó automatának? A Liliput Unió vezetője elővette fiókjából az Egyesített Elhárítást Elhárító Bizottság vezetőjének a levelét, és újra elolvasta.

„Tisztelt Tanács! Jelentem, lebuktunk, pedig én és az irányításom alatt álló szervezet mindent megtett ennek elkerüléséért. Ezek a rakoncátlan, megbízhatatlan, lázadozó keletiek rájöttek. Pedig mi meg akartuk őket tanítani kicsinek lenni. A Nagyföld, a Távoli Birodalom és a Hamburger szorításában a Liliput Unió csak úgy maradhat fenn, ha még kisebb lesz. Nem kell erős hadsereg, nem kellenek fegyveresek. Nem kellenek aktív és hatékony titkosszolgálatok. Kell viszont új értékrend. Az önfeladás, a határtalan befogadás, a feltett kéz kultúrája. Mert a liliputi élet nem számít. A pénz – amíg van – segíthet meggyőzni a keleti tartományokat.

Akkor kapnak, ha behódolnak, megtanulnak gyorsan és lehetőleg elegánsan feladni. Elfogadják uniónk alapértékeit. A háború: béke; a szabadság: szolgaság; a tudatlanság: erő (Orwell: 1984). A legrenitensebbek a hunok, akik nem akarják az új értékeinket, nem nyitottak a változásra. Nem értik szép új világunkat. Halhatatlan Joe (Mad Max), a hamburgeri milliárdos pedig igen hatékonyan próbálja őket jobb belátásra bírni. A Liliput Unió parlamentjében már minden harmadik képviselőnk magáévá tette a haladó értékeket. Persze ebben nagy segítséget jelentett Joe pénze is. Vannak, akik ezt keleten ellenséges ügynöki munkának vélik, de ez lényegtelen. Mint tudjuk, a pénznek nincs szaga, és a liliputi értékek képviselete címén nem is rossz üzlet az új eszmék hirdetése.

Sajnálattal jelentem, hogy nem sikerült elhárítanunk a hunok felderítőmunkáját. Kiderítették, hogy Halhatatlan Joe nem csak képviselőket vett meg kilóra a Liliputi Parlamentben. Lebukott Kamus Geri és az ő szervezete, a Liliputi Stabilitási Kezdeményezés (LSK) is. A hunok rájöttek, hogy a stabilitás az inkább labilitás. Pedig Joe sok pénzt fektetett be Kamus Geribe.

Az LSK eddig sikeresen és szinte láthatatlanul tudott dolgozni. Halhatatlan Joe eszméit a pénzen túl remek háttértanulmányokkal is sikeresen terjesztették. Az uniónk határain kívüli országokban már képes volt kormányokat buktatni, az új értékeinket elfogadó elitet hatalomba segíteni. Emellett persze az üzleti konstrukció is hatékonyan működött. Joe barátai sikeresen vették át az irányítást ezekben az országokban, privatizálták a legjobban jövedelmező ágazatokat.

Hírdetés

Csak ezek a hunok nem értik az idők szavát! Pedig náluk is sikeresen kezdték meg Kamus Geri ügynökei a hálózat kiépítését. Csak az a vidéki, elmaradott hun nép még mindig megválasztja a haladás ellenségét. A személyének a lejáratása eddig nem vezetett sikerre, ezért fokozni kell az erőfeszítéseket. Ha ez a barbár nép és vezetője tartósan ellent tud állni, akkor félő, hogy ez precedenst fog teremteni, és a még kisebb Liliputi Unió eszméjét nem tudjuk sikerre vinni. Ezért aztán a hamburgeri Joe és üzlettársai nagyon meg fognak haragudni ránk. A Nagyföld és a Távoli Birodalom pedig még kevésbé vesz komolyan bennünket. Pedig az egyetemes liliputi értékek melletti kiállás a legfontosabb. Ha nem merünk kicsik lenni, akkor elvesznek az eszményeink. Ezért kérem, hogy a Liliputi Tanács fogadja el a lemondásomat. Tisztelettel: Gulliver.”

Az olvasók talán nem értik, hogy kerül ide egy ilyen írás. Azért, mert egyre inkább úgy érzem, ennyire abszurd világban élünk az Európai Unióban. Jonathan Swift, George Orwell és a Mad Max-filmek alkotói is hitetlenkedve néznék, hol tart ma Európa. Az elmúlt napokban ennek a lapnak a hasábjain jelent meg a Gerald Knaus és szervezetének a működését bemutató kiváló cikksorozat. Azt már eddig is tudtuk, hogy több mint kétszáz uniós képviselő működik Soros György lobbistájaként. Ezt a tényt úgy vette tudomásul az unió, mintha ezzel nem sérülnének alapvető gazdasági, politikai és nem mellesleg biztonsági érdekei is.

Az illegális migrációt ösztönző, sőt sajátos hitelkonstrukciókkal finanszírozni is akaró külföldi érdekcsoport már ennél jóval messzebb ment. Egyes uniós, főként közép-európai tagállamokban olyan szervezeti hálót, finanszírozási rendszert épített ki, amely már demokrá­ciánk alapjait fenyegeti. Pártokat, politikusokat igyekeznek befolyásuk alá vonni. Ehhez adatbázisokat építenek ki vagy vásárolnak meg. A választók megtévesztése, megnyerése, végső soron pedig befolyásolása érdekében az adott országban nyomtatott és elektronikus felületeken tudatosan terjesztenek álhíreket. Odáig mennek, hogy a magyar miniszterelnök lejáratására, megbuktatására hamis nyilatkozatokat adnak a szájába. A cél világos: amennyiben sikerül Orbán Viktort kiiktatni, akkor már könnyen olyan személyek kezébe kerülhet az ország vezetése, akik eddig is bizonyították elkötelezettségüket a Soros-világ „értékei” mellett. Persze a befektetett tőkének a kamatos kamattal való megtérülése is csak ennek a forgatókönyvnek a sikeres végrehajtása után remélhető.

Knaus – esiweb.com

Abszurd világban élünk. Ha ilyen, titkosszolgálati eszközöket felvonultató akciót hajtana végre egy orosz, kínai vagy bármilyen nemzetiségű tőkés érdekcsoport, akkor az unió és a nyugat-európai országok vezetői azonnali fellépést sürgetnének. Titkosszolgálataikon kérnék számon, hogy miért nem lépnek fel határozottan az ellenséges törekvésekkel szemben. Most viszont hallgatnak, és éppen ez az árulkodó. Legyünk tisztában azzal, hogy Gerald Knaus és szervezetének tevékenysége csupán a jéghegy csúcsa. Fontos, hogy a választók megismerjék és megértsék ennek a rendszernek a veszélyességét. A nemzetbiztonságot érő új fenyegetések ellen hatékonyan fel kell lépni, ha nem akarunk a közeljövőben mi is egy orwelli, abszurd világban felébredni.

Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai tanácsadója


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »