Gémesi bukfencsorozata


Gémesi bukfencsorozata


Dávid Ibolya – Emlékeznek még rá? Ő volt az, aki lenullázta az MDF-et! – utolsó fegyverhordozóját fényezi most a 24.hu. Az interjúban a nem létező – na jó, a hibahatár alatti mélységekben tanyázó – Új Kezdet formáció vezetőjeként is nyilatkozott, na meg polgármesterként, meg magánemberként, meg a majdnem bebuktatott szemétszállítási cég vezetőjeként a Zöld Híd botrány szennyesét mosta. 


Azóta kiderült, hogy amit a Gémesi-féle „szakmai” vezetés nem képes ellátni, azt a katasztrófavédelem játszva megoldja. A szemétszállítás működik…
Ezzel kapcsolatos Gémesi-féle mondat: „Emellett folyamatosan tájékoztatva voltak a tagönkormányzatok polgármesterei, a térség országgyűlési képviselői is.” Ők tájékoztatva voltak, a macskák meg az álatlános iskola alsó tagozatában fel voltak mászva a fára. 
Ez csak a bemelegítés. Lássuk a „lényeget”!

Íme az első logikai bukfenc. Vagy hazugság? Döntsék el: „Azt viszont álmomban sem gondoltam volna, hogy a helyi Fidesz-politika elmerészkedik addig, hogy egy működő (sic!) szolgáltatást képes szétverni, képes 350 ezer ember biztonságos szolgáltatását kockára tenni kicsinyes politikai céljaik elérésére.”
A tény a következő: bármire hivatkozik is, Gémesi bedöntötte a szemétszállítást – tehát csak nem működőszolgáltatásról beszélhetne -, majd miután távozott, az működik. Azóta is.


Bizonyára nem szavazatszerzési céllal – vagy mégis? – hitéről is nyilatkozik.
 Hogy itt is logikai bakiról van-e szó, azt megint döntse el, aki olvassa.


Miután úgy nyilatkozik, hogy vallása „magánügy”, tehát nem publikus, amit ezzel kapcsolatban gondol, elmondja például, mennyire imádja a kormányt lépten-nyomon ekéző Beer püspököt, sőt Bergoliot is belekeveri „magán”ügyébe, amiről mégis nyilatkozik. Szerinte vállalhatatlan, hogy bárki is „becsmérli” a Szentatya szavait. Persze, másutt ezt véleménydiktatúrának neveznék, ami tipikus liberális szokás, hisz Gémesihez hasonlóan ők szokták azokat elítélni, akik másként gondolkodnak, ill. akik számára a Szentatya (időnként félrefordított) politikai megnyilvánulásai nem vallási ügyek, ráadásul abban nem is tévedhetetlen.


És teregeti tovább magánügyét Gémesi: reggelente Bibliát olvas, sőt, olvasni bizonyára a pórnép szokta, Ő tanulmányozza, iszonyatosan komolyan veszi hitét, megéli a mindennapokban. 
Igaza van, ez a magánügye volna, ha nem kürtölné szét, a liberálisok 24.hu nevű tornyából.


Hírdetés

Olyan magántitkot is a világ elé tereget, ami valóban megdöbbentő. Ezért, hogy tévedés ne essék, idézem: „Tudja, én már gyerekként is jártam templomba”. Ej-ha! Ezt, ugye, fokozni már nem lehet, mert Magyarországon bizony kevesen mondhatják el magukról ezt a kuriózumnak tekinthető állapotot. Bizonyára ezért vetemedik egy valóban korszakalkotó, máshol soha, sehol nem hallható ötlet kimondására is: „Szerintem az egyháznak az államtól való teljes függetlensége elengedhetetlen kellene, hogy legyen.”

Magvas gondolat!
Olyannyira, hogy talán ezzel a világmegváltó ötlettel kellene a szélsőségesen liberális portálon megszakítani az interjút, de nem ez történt. 
Hogy spangli került-e a kezébe, vagy valami más, a kreativitását fokozó szer, nem tudom, de humorbombonnal folytatta, „lefaknews-olta” a 24.hu-t, mondván: „…a 24.hu forgatta ki a szavaimat.”


Folytassuk?
Igen, mert a következő kérdés Pulitzer-díjas: Kemény tél volt, mindenkinek (hajléktalanoknak – a szerk.) jutott hely? Az interjút Molnár Zoltán készítette, aki bizonyára átaludta az idei, kimondottan enyhe telet.
Erre a bibliológus Gémesi nem az a válaszolja, hogy hülye a kérdés, hanem hogy szép Karácsony volt… Lehet, hogy Gödöllő nem is Magyarországon van, vagy Molnár Zoltánnal együtt aludták át a telet, esetleg együtt tanulmányozták a Bibliát?
 

És éppen kortyoltam a kávémból, amikor Gémesi újabb gyöngyszemmel rukkolt elő: „Az LMP elnöke Keresztes Lóránt. Ismerem személyesen. Tisztességes, konzervatív gondolkodású embernek ismerem.” 

No igen, ismeri, ismeri, de a politikai palettán én még nem hallottam azt a viccet, amelyben egy zöld pártot – annak vezetőjét – leginkább konzervativitással lehet jellemezni. A következő Gémesi interjúban kiderülhet, hogy Gyurcsányt vagy Szanyit is tisztességes konzervatívnak ismeri?

 

Vicces interjú volt, amely Gémesit jellemzi. Ha csak ezeket a bukfenceket vetné, és nem állt volna ki annak idején olyan karakán módon Dávid Ibolya MDF-et szétverő politikája mellett, akkor is azt mondanám, hogy Gödöllő jobbat érdemelne. 


Üdvözlet,
 KJ
 

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »