GDLSB okosbomba megsemmisítéséről az orosz védelmi tárca

GDLSB okosbomba megsemmisítéséről az orosz védelmi tárca

Először tett említést GLSDB (rakétameghajtóval ellátott földi indítású precíziós bomba) lelövéséről keddi hadijelentésében az orosz védelmi minisztérium.

Hírdetés

GDLSB – high-tech.mail.ru

Az Egyesült Államok idén januárban jelentette be, hogy ilyen típusú, az amerikai Boeing és a svéd Saab által közösen kifejlesztett, rakétahajtóművel felszerelt, HIMARS sorozatvetőről indítható bombákat szállít Ukrajnának. A Saab szerint a nagypontosságú lőszer hatótávolsága meghaladja a 150 kilométert. Korábban az ukrán fél legfeljebb 80 kilométeres hatótávolságú lövedékeket vetett be.
   
A keddi orosz hadijelentés szerint az orosz légvédelem az elmúlt nap folyamán tizennyolc HIMARS-rakétát és egy GLSDB irányított rakétát hatástalanított.
   
A hadijelentést ismertető Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi tárca szóvivője az ukrán fegyveres erőknek az elmúlt nap során elszenvedett emberveszteségét csaknem 470 főben nevezte meg. A tábornok szerint mintegy 240 katona és „zsoldos” a Donyeck körzetében vívott harcokban esett el. A megsemmisített haditechnikai eszközök között említette meg egyebek között egy Sz-300-as légvédelmi rendszer radarberendezését.
   
A moszkvai katonai tárca közölte, hogy Szergej Sojgu védelmi miniszter kedden Cseljabinszk és Kirov megyei hadiipari létesítményekben ellenőrizte az állami hadimegrendelések teljesítését. A minisztérium szerint az ott gyártott különböző kaliberű tüzérségi, harckocsi- és aknavetőlövedékek, valamint nem irányított repülőgép-rakéták gyártása bizonyos típusoknál az év végéig a mostani hét-nyolcszorosára fog növekedni.
   
A TASZSZ hírügynökség a rendvédelmi szervekre hivatkozva közölte, hogy az orosz fővároshoz tartozó Új Moszkva területén, Szvityino községben, a vasúti síneknél egy kék-sárga színű drón maradványaira bukkantak, a szárnyára az ukrán nacionalisták köszönése volt felfestve. A helyszínen vizsgálat indult.
   
Az Ukrajnától elcsatolt donyecki régió legfelsőbb bírósága kedden húszévi fegyházbüntetésre ítélte az Oroszországban terrorszervezetnek minősített Azov ukrán alakulat egyik volt tagját, Dmitro Szmitiját, amiért tavaly márciusban meggyilkolt egy nőt Mariupolban. Az elítélt a verdikt szerint hangtompítós AK-74-es gépkarabélyból hátulról lőtte agyon áldozatát, miután az kifejezte reményét, hogy a várost hamarosan „felszabadítják”.
   
Az oroszországi Tula megye bírósága kedden a hadsereg lejáratása címén kétévi szabadságvesztésre ítélte az 53 éves Alekszej Moszkaljovot. A férfi tavaly áprilisban a közösségi médiában tett közzé ukránbarátnak ítélt megjegyzést. Tavaly decemberben, a hadsereg ismételt rágalmazására hivatkozva büntetőeljárás indult ellene. A hatóságok házi őrizetet rendeltek el ellene. A Kommerszant című lap szerint az elítélt levágta bokájáról a nyomkövetőt és megszökött, az ítéletet így távollétében hirdették ki.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »