Gázkamrák – de füstölgők?

Gázkamrák – de füstölgők?

Amint korábban jeleztük, volt, hogy Zoltai Gusztáv úgy fogalmazott: az auschwitzi gázkamrák füstölögtek. A minap szintén találkoztunk ilyen fogalmazással. Ami ösztönösen felveti azt a kérdést, nem fizikai képtelenségről van-e szó?

A Néphazugság keddi száma közölte bizonyos Szegő Zsuzsanna vallomását, aki „16 évesen, édesanyjával együtt túlélte Auschwitzot, az idei hetvenedik évforduló alkalmából írta le a salgótarjáni zsidók gettósításának és deportálásának néhány epizódját. Kedden kora este a most 86 éves idős asszony is ott volt Budapesten, a Szabadság téri demonstráción, ahol Zsolnai Júlia színésznő olvasta fel visszaemlékezését.” Amiben többek között ezt olvashatjuk:

Hírdetés

„A családból már csak az én nagynénémet, Rózsit láttam egy percre. Fogta Gyurika kezét. Nem adta őt oda a nagymamának! Két óra múlva a gázkamrában ölték meg. A gázkamrában nem volt egyetlen túlélő, így tanú sem maradt. Csak a különleges Sonderkommandó tagjai tudták, hogy mi történt velük. Ők mondták el, hogyan váltak füstté családunk tagjai.”

Nos, valaha nem azt tanultuk az iskolapadban, hogy ami fizikai képtelenség, nem lehet történelmi tény? Gázkamrák – de füstölgők? Vagy eszerint egy memoárszerzőre nem vonatkozik a tényszerűség, ami nélkül nincsen hitelesség?

De szép is lenne, ha azok, akik az objektivitást állandóan másokon kérik számon, végre maguk járnának el ebben jó példával!


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »