GAZEMBERSÉG

GAZEMBERSÉG

Alább egy közelgő HVG interjú beharangozója Mellár Tamással.

Mellár Tamás: Még a hetvenes-nyolcvanas évek szocializmusa is jobb volt

A kormányt és az ellenzéket is bírálta a HVG-nek adott interjúban a közgazdász parlamenti képviselő.

A Stop Soros, a közigazgatási bíróság, a bevándorlási különadó elfogadása és a szabadságjogok szigorítása után olyan szomorú helyzetbe került Magyarország, aminél még a hetvenes-nyolcvanas évek szocializmusa is jobb volt – mondta el a HVG-nek Mellár Tamás. A pécsi egyetem tanára egyéni körzetben aratott győzelmével lett országgyűlési képviselő, ennek ellenére nem bízik abban a modellben, hogy a demokratikus ellenzéki pártok egy ismert független jelöltet támogatnak. Mint fogalmazott, ez legfeljebb néhány helyen működik, az ő sikerében is közrejátszott, hogy Pécs nagyon rosszul teljesített, viszonylag gyenge fideszes ellenfele volt, és a körzete inkább városias.

„Félve mondom, mert nem akarom tovább rontani az ellenzék megítélését, de nem tett meg mindent a győzelemért, nem végezte el a munkáját” – mondta, és hozzátette: a jövő évi európai parlamenti választásokon sem remél pozitív változást.

Hírdetés

Mellár Tamás bírálta a kormányt is: úgy látja, bebizonyosodott az elmúlt nyolc évben, hogy Orbán Viktor nem élt azzal a kivételes lehetőséggel, amit a kétharmaddal és a nagy mennyiségű uniós pénzzel megkapott. „Nem arra használta az alkotmányozó többséget, hogy megerősítse a demokráciát, a piacgazdaságot, és hogy Magyarországot felzárkózási pályára állítsa. Hanem arra, hogy saját klientúráját gazdagítsa” – fogalmazott.

Ennyi. Van itt mindenféle állítás, szokásos közhelyek tárháza a másik oldalról, rögeszmék és hülyeségek, felesleges és fárasztó már reagálni is ezekre.

De akad egy mondat, amit természetesen a HVG aljas és becstelen gárdája mindjárt ki is tesz a címbe:

Mellár Tamás: Még a hetvenes-nyolcvanas évek szocializmusa is jobb volt.

Nos, aki szerint a hetvenes-nyolcvanas évek szocializmusa bármilyen vonatkozásban jobb volt, azzal végképp nincs miről beszélni. Az ugyanis vagy egy idióta, vagy egy utolsó gazember.

Mellár esetében az utóbbi a valószínűbb.


Forrás:badog.blogstar.hu
Tovább a cikkre »