A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája szervezésében, a szerzetesrendek gazdálkodását segítendő harmadik alkalommal tartottak gazdasági fórumot május 8-án Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán.
A fórumon 40 fő részvételével 28 szerzetesrend képviseltette magát.
A téma a működésbiztonság volt, most törvényi szempontból járva körül a közbeszerzés, illetve a jelenleg folyó és várható Állami Számvevőszék ellenőrzéseinek kérdésköreit.
A fórumon két szemléletformáló előadás hangzott el, majd szekcióbeszélgetésekben lehetőség volt a témák elmélyítésére.
A fórum célja az információátadáson túl a kapcsolatépítés, tapasztalatok, jó gyakorlatok megbeszélése is, ami az informális, illetve a szekciókban kialakult beszélgetésekben egymást gazdagító módon valósult meg.
A következő gazdasági fórumot a működésbiztonság témáját folytatva és elmélyítve október 1-jén tartják.
*
A szerzetesi iroda támogatásával kéthetente, néhány nagyobb rendi gazdasági vezető részvételével, egy gazdasági munkacsoport működik, amely a fórumot előkészíti. De tervben van tematikus (ÁFA-témák; mi számít vállalkozási tevékenységnek, és mi nem, stb.) műhelymunkák megszervezése is, melyek egy fókuszált témában, gyakorlatorientáltan, interaktív módon, pár órás időkeretben dolgoznák fel az adott témát.
A szerzetesi iroda, illetve a gazdasági munkacsoport örömmel és köszönettel vesz témajavaslatokat, kérdéseket, ötleteket a [email protected] e-mail-címen.
Szöveg: Brunner Róbert
Forrás: szerzetesek.hu
Fotó: Knáb Judit
Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


