Gazdasági fórumot rendeztek Budapesten a szerzetesi együttműködés jegyében

Gazdasági fórumot rendeztek Budapesten a szerzetesi együttműködés jegyében

A Magyarországi Szerzeteselöljárók Konferenciáinak Irodája (MSZKI) szervezésében, a szerzetesrendek gazdálkodását segítendő most negyedik alkalommal tartottak gazdasági fórumot a budapesti Ward Mária-iskolában október 1-jén.

A szerzetesi iroda szándéka egyrészt az, hogy fókuszált tematikát tudjanak ajánlani a résztvevőknek, biztosítva a folyamatos tanulás és fejlődés lehetőségét a gazdasági területen; másrészt lehetőségeket szeretnének adni a találkozásra, kinek-kinek a szerzetesi szerepéhez vagy a gazdasági területen betöltött munkaköréhez illeszkedően.

A fórumon közel hatvanan vettek részt, különféle szerzetesrendek gazdasági vezetői és munkatársai.

A nap első előadója Varga Mária, a piarista rend tartományi számviteli vezetője volt, aki a gazdasági szabályzatról és a számlaútról beszélt. Hangsúlyozta, hogy az előadás célja a megértés, nem a közlés. Felmérte, milyen állapotban van a gazdálkodással összefüggő szabályzat a jelen lévő közösségekben, és ehhez mérten tért ki részletesebben egy-egy témakörre.

A délelőtt második részében Sándor Cecília, a Pannonhalmi Főapátság gazdasági vezetője tartott előadást a pénzkezelési szabályzat céljáról, tartalmáról és kötelező elemeiről.

Hírdetés

Mindkét előadó anyagát megkapják majd a jelenlévők, hogy segítségként tudják használni.

Délután szekcióbeszélgetéseket tartottak csoportokban, feldolgozva a nap folyamán hallott előadásokat és megbeszélve a felmerülő kérdéseket.

Az összejövetel végén, a nap összegzése mellett a szervezők és a résztvevők kifejezték, hogy tovább folytatják ezt az együttműködést.

A szerzetesi iroda, illetve a gazdasági munkacsoport örömmel és köszönettel vesz témajavaslatokat, kérdéseket, ötleteket a [email protected] email-címen.

Forrás és fotó: MSZKI

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »