Gazdaságfejlesztési program: a németeknek és norvégoknak lehet, a magyaroknak nem

Gazdaságfejlesztési program: a németeknek és norvégoknak lehet, a magyaroknak nem

A Pro Economica Alapítvány eddigi pályázatait nem érinti, viszont a meghirdetésre váró partiumi gazdaságfejlesztési program csak akkor indulhat el, ha román–magyar kormányközi megállapodás születik a magyar állam által finanszírozott erdélyi gazdaságfejlesztési programról. Kozma Mónika, a marosvásárhelyi alapítvány vezetője szerint a román állam kettős mércét alkalmaz pályázataikkal kapcsolatban.
Az erdélyi gazdaságfejlesztési program folytatása volt a fő téma Szijjártó Péter magyar és Bogdan Aurescu román külügyminiszter hét eleji, bukaresti tárgyalásainak. A román fél írott egyezséghez köti a magyarországi költségvetési forrásokból finanszírozott erdélyi program folytatását.

A Klaus Iohannis államfő nyomására ad hoc parlamenti többséggel tavaly ősszel elmozdított szociáldemokrata (PSD) kormány korábbi külügyminisztere, Teodor Meleșcanu a magyar diplomácia vezetőjével folytatott tárgyalások során még 2017-ben beleegyezett a gazdasági célú magyar pályázatok erdélyi lebonyolításába.

A programmal tavaly őszig nem voltak diplomáciai gondok, mígnem a kormányváltás után Románia budapesti nagykövete, Marius Lazurca egy magyar–román kereskedelmi kamarai rendezvényen úgy fogalmazott:

a bukaresti kormány nem egyezett bele abba, hogy Magyarország mezőgazdasági támogatásokat osztogasson Erdélyben.

Az állásfoglalásra reagálva Kozma Mónika, a gazdaságfejlesztési program erdélyi pályázatait lebonyolító marosvásárhelyi székhelyű Pro Economica Alapítvány ügyvezető igazgatója akkor elmondta, hogy a nagyköveti állítás nem felel meg a valóságnak, mert a két külügyminiszter között erről korábban szóbeli egyezség született, másrészt két európai uniós tagállam között a hasonló programok lebonyolítására nincs szükség kétoldalú szerződésekre.

Hírdetés

A korábbi diplomáciai csörte elhalt, és úgy tűnt, a program az eredeti tervek szerint folytatódik. Ezt erősítette meg Szijjártó Péter március 20-án tett kolozsvári bejelentése. Nem sokkal később Kozma Mónika a Krónikának elmondta, hogy

legkésőbb ősszel hirdetik meg a partiumi gazdaságfejlesztési program kis és nagy összegű pályázatait.

A magyar diplomácia vezetője a múlt héten jelentette be a magyar Országgyűlésben, hogy idén 18,5 milliárd forintot (mintegy 53 millió eurót) fordítanak a határon túli gazdaságfejlesztési programokra.

Kozma Mónika szerint már Szijjártó Péter keddi, bukaresti látogatásán megszületett annak a kétoldalú, román–magyar vegyes bizottságnak az összetétele, amely a következő hetekben készíti elő az erdélyi gazdaságfejlesztési programról szóló kormányközi egyezményt.

A magyar és a román fél két-három szakértőt javasolt a bizottságba, amely már el is kezdte munkáját.

A bizottságnak Kozma Mónika nem tagja, viszont számít arra, hogy őt is meghallgatják a gazdaságfejlesztési program eddigi munkájáról és eredményeiről.


Forrás:kronikaonline.ro
Tovább a cikkre »