Az orosz–ukrán, valójában nagyhatalmi konfliktus kiéleződésének nem csupán geopolitikai, hanem konkrét gazdasági előzményei és – minden bizonnyal – következményei is lesznek. Az utóbbi napok katonai történéseinek fényében Feledy Botond külpolitikai szakértőnek a G7 portálon közölt elemzéséből, illetve a portfolio.hu által közreadott, az orosz gazdaság állapotát, a meglebegtetett gazdasági szankciók lehetséges hatását is vizsgáló írásból szemlézünk.
A konfliktus rétegei
A G7 elemzése szerint a konfliktusnak három rétege van. Az első az orosz–ukrán viszony elmérgesedése: Oroszország 2014 óta számos politikai műveletet bevetett azért, hogy visszaszerezzen valamit korábbi befolyásából Kijevben, ezen kísérletek azonban rendre elbuktak. A rossz viszonyon nem javít az sem, hogy az oroszbarát oligarchák – köztük Putyin több személyes ismerőse is – jelentős gazdasági befolyásukkal együtt a mai napig jelen vannak Ukrajnában. Zelenszkij ukrán elnök első éve ugyan a közeledésről szólt, politikája azonban 2021 nyarán jelentős fordulatot vett. Bár Ukrajnának nem sikerült soha hivatalosan elnyernie a NATO-tagjelölti státuszt (erre még a 2008-as bukaresti NATO-csúcson hangzott el politikai ígéret), és nem telepítettek fejlett technológiájú NATO-rakétákat sem az ország területére (az ukrán hadseregnek csak hazai gyártású, kis hatótávolságú rakétái vannak), az ukránok nyugati orientációja nem tetszett Moszkvának. Katonai értelemben Ukrajna NATO-hoz való közeledése hosszú távon az ukrán katonai erők megerősödéséhez vezethet. Az elemző szerint egy klasszikus fegyverkezési dilemma ütötte fel a fejét: ha Ukrajna tovább fegyverkezik, egyre nehezebb lesz vele szemben orosz befolyást érvényesíteni.
A másik réteg Oroszország helye a globális politika színpadán. A hivatalos moszkvai narratíva szerint a NATO körbevette Oroszországot. Ez abban az értelemben igaz is, hogy az euroatlanti szövetség a konfliktuszónát ukrán területre tolta (vagyis jelenleg nem Észtország vagy Lengyelország határán állnak orosz katonák), és hét éven keresztül ott tudta ezt tartani. Emellett számos más hadszíntéren jóval nagyobb volt az orosz mozgás, elég a kibertérre gondolni. Putyin első tíz éve egy kedvező globális kereskedelmi-gazdasági helyzetre épült, ahol lehetséges volt a Nyugattal való részleges együttműködés: bevették a G7-be az oroszokat, mert a másik oldal is azt hitte, hogy a gazdasági kapcsolatok képesek lesznek pacifikálni a geopolitikai viszonyokat. (A vezető gazdasági hatalmak Kínával kapcsolatban is ebbe a hibába estek.) Miközben az USA a terror elleni háborúját vívta, Putyin sikeresen konszolidálta saját hatalmát, egyebek mellett a második csecsen háborúval. Mindez a 2008-as pénzügyi válsággal, az energiahordozók árának zuhanásával és az egyre inkább kiélesedő globalizációs versennyel megváltozott. Az orosz gondolkodásban a katonai megoldás – Putyin hatalmának megszilárdításával együtt – visszakerült korábbi helyére, a csecsen háborúk után az orosz katonai erő kezdett magára találni, ennek jelentős állomása volt 2014-ben a kelet-ukrajnai beavatkozás és a Krím elfoglalása. Ettől kezdve a NATO is felébredt, az alaphangulat a tagállamokban és Washingtonban is megváltozott.
A szakértő szerint az amerikai–orosz viszony megváltozásának katonapolitikai értelemben egyik sarkalatos pontja az volt, amikor az USA felmondta a közepes hatótávolságú nukleáris erőkre vonatkozó szerződését. Az úgynevezett INF-egyezmény a hidegháború legvégén, 1987-ben született, és a közepes (500–5500 kilométer közti) hatótávolságú ballisztikus rakéták, illetve robotrepülőgépek leszereléséről rendelkezett az USA és a Szovjetunió seregében. Ezt az egyezményt Trump és Putyin 2019. augusztus 2-án felmondta. A Kreml számtalan alkalommal visszatért a kérdésre, és moratóriumot javasolt a hasonló európai rakétatelepítésekre. Az USA még Macron sürgetése ellenére sem válaszolt erre az orosz igényre. Más kérdés, hogy Washington részéről az egyezmény elsősorban a kínai rakétafejlesztések miatt volt zavaró és korlátozó. Feltehetőleg a csendes-óceáni hadszíntéri jelenlét miatt léptek ki az egyezményből, azonban ez az európai telepítések előtt is megnyitotta az utat.
A szakértő természetesen sok más, minden hasonló nemzetközi helyzetben előálló szempontot említ, mint a pszichológiai „hadviselés”, a nyomásgyakorlás különböző eszközei, na meg a belpolitikai és a gazdasági tényezők. Nem meglepő tehát a megállapítás, hogy az ukrajnai válság messze nem csak Ukrajnáról szól, hanem Ukrajna kapcsán számos létező, korábbi konfliktust hangosít ki, és a 2014 óta diplomáciailag elszigeteltebb Oroszországot visszavarázsolja a világszínpadra.
Gazdasági szempontok
Ukrajna „bedöntéséhez” (egy politikai következményekkel is járó súlyos gazdasági-társadalmi válság előidézéséhez – szerk. megj.) nem feltétlen szükséges katonai beavatkozás – véli a szakértő. Komoly és sokrétű gazdasági következményekkel jár, ha a kikötői forgalom a Fekete-tenger partján fekvő ukrán városokban beszűkül vagy megszűnik – ezt az ukrán gazdaság azonnal megérzi. A nyugati befektetők és üzletek pedig akkor jönnek, ha azokat biztosítani lehet. Egyes országokban ez a típusú biztosítás kötelező, enélkül a cégközpont az ukrán leányvállalatot nem is engedi működni. Egy nemrég végzett felmérés szerint azonban alig találni már a nemzetközi biztosítási piacon szereplőket, akik vállalják Ukrajnát – és még hivatalosan nem is tették a legkockázatosabb fokozatba az egyik meghatározó londoni fórumon. Ez rövid távon már súlyos üzleti nehézségeket okozhat, a befektetések elillanásáról nem is szólva. A gazdaság az orosz földgázvezeték kiiktatásával tovább esik majd, hiszen a tranzitdíjaktól is elesik Kijev.
A szakértő szerint az euroatlanti tábor megosztottsága is egyértelmű. Nem csupán a helyzet megítélésében, hanem a gazdasági érdekek mentén is kirajzolódnak a törésvonalak. És Moszkva tisztában van azzal, hogy az európai államok közül több politikai szereplő inkább a párbeszédet támogatja, hiszen kereskedni akarnak az oroszokkal. Nem lényegtelen szempont az sem, hogy pillanatnyilag egy energiaár-válság kellős közepén vagyunk. Jellemző példa erre az Északi Áramlat II. gázvezeték ügye, amely az oroszokkal szembekerülő USA és a vezeték megnyitását mindenáron elérni kívánó Berlin között kelt érdekellentétet.
A szankciók lehetséges hatásai
A portfolio.hu elemzése az orosz gazdaság állapotát veszi számba. Eszerint Oroszország katonai szempontból jelentős fenyegetést jelent, globális gazdasági súlya azonban elhanyagolható. Az ország területét és népességét tekintve is a legnagyobb Európában, gazdasága azonban csak az ötödik, a német, francia, brit és az olasz nemzeti össztermék is nagyobb (csak a német GDP több mint kétszeresen haladja meg az oroszt). Oroszország fejlődő országnak tekinthető, és azok között sem kifejezetten gazdag. A vásárlóerő-paritáson számolt egy főre jutó GDP arról árulkodik, hogy egy átlagos orosz állampolgár életszínvonala alacsonyabb, mint egy átlagos magyaré – a nyugati országokhoz képest a lemaradás még szembeötlőbb. Orosz szempontból kifejezetten aggasztó, hogy az ország nem is mutat felzárkózást. Fejlődő országként jelentős GDP-növekedést kéne mutatnia, de az elmúlt tíz év során mindössze csak egyszer sikerült 4 százalék feletti növekedést elérnie, az átlagos növekedés az elmúlt tíz évben pedig nem érte el a 2 százalékot.
Oroszország azonban szűkös erőforrásainak jelentős részét fordítja a haderőre, GDP-arányosan többet költ a hadseregre, mint az Egyesült Államok (az európai országokról nem is beszélve). Az orosz hadsereg kifejezetten erős, a Global Firepower szakportál szerint 2022-ben is az övék a bolygó második legerősebb hadereje. Szárazföldön különösen erősek, márpedig egy kelet-európai háborúban ez lenne az egyik legfontosabb haderőnem a légierő mellett, az orosz nukleáris arzenál pedig páratlan.
Látható gyengeségei ellenére azonban az orosz gazdaság nem igazán sérülékeny: az államadósság 2020-ban a GDP 20 százaléka alatt volt. A vállalati szektor GDP-arányos adósságrátája sem kiemelkedő (50 százalék körüli), a háztartások eladósodottsága pedig csekély (GDP-arányosan 10 százalék alatti). A központi költségvetés sincs rossz állapotban: a válságot megelőző két évben az államháztartás többletes volt, és a koronavírus-járvány sem eredményezett olyan deficiteket, mint az EU-ban és az USA-ban. Az is stabilizáló tényező, hogy az utóbbi években az egyenleg együtt mozgott az olaj világpiaci árával, ami a jelenlegi, 100 dollárt közelítő szinten igencsak kedvez az oroszoknak. Ráadásul Oroszország gazdasága nem kifejezetten nyitott: a külkereskedelem alig haladja meg a GDP 20 százalékát. Mivel az országnak a közeljövőben nem keletkezik jelentős finanszírozási igénye, rövid távon a tőkeáramlás korlátozásával aligha lehet tehát térdre kényszeríteni Oroszországot.
A kiszivárgott információk és az eddigi lépések szerint az amerikai szankciók inkább a politikai döntéshozók és a vagyonos orosz oligarchák ellen irányulnak. Európa rá van szorulva az orosz energiaimportra, az orosz földgáz-, szén- és olajbehozatal korlátozása Európa-szerte súlyos gazdasági és politikai károkat okozna. Ráadásul a világpiacon elképesztő túlkereslet van nyersanyagokból, ilyen környezetben Oroszország könnyen értékesíteni tudná más piacokon az esetleges szankciók miatt kieső mennyiséget.
Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »
