Gazdag újévi gyermekáldás (Kézdivásárhely)

Gazdag újévi gyermekáldás (Kézdivásárhely)

Tegnap délig öt újszülöttet segítettek világra a kézdivásárhelyi szülészeten, ez a szolgálatos orvos szerint igencsak szép számnak felel meg. Három kisbaba elsején mosolygott rá a világra.

2020. január első napjaiban négy, 2021-ben az év első két napján három kisbaba jött a világra, míg tavaly január 2-án jött világra az első kisbaba, így az idei öt gyermek kiemelkedőnek számít – tudtuk meg dr. Nagy-Rozsnyai István szolgálatos szülész-nőgyógyásztól. Mind az öt csöppség komplikációmentesen, egészségesen jött világra.

Hírdetés

Az év első újszülöttje kézdivásárhelyi, édesanyja nem adta beleegyezését nevének közlésére, így csak a kisfia adatait ismertetjük: a baba 11 óra 25 perckor született 3360 gramm súllyal és 56 centiméteres testhosszal. A második anyuka kovásznai, Ștefan nevű babája szintén elsején 12 óra 23 perckor született 4 kilo­grammal, 53 centiméterrel. Az év harmadik babája 2-án jött világra 5 óra 35 perckor, Tankó Kamilla gyermeke 3140 grammal és 52 centiméteres hosszal született.  

Kovásznán és Baróton nincs újszülött

Kovásznán tegnap lapzártáig nem értesültünk újesztendei születésről. Baróton sem jegyeztek újszülöttet az új évben. A következő napokra sincs kiírva senki, de ez nem jelenti azt, hogy nem is lesz szülés, ugyanis nem minden várandós asszonyt tartanak nyilván az orvosi rendszerben – bármikor jelezhetik, szülő nő érkezik – tudtuk meg Huszár Hajnalka baróti szülész-nőgyógyász szakorvostól. Tavaly 61 szülést vezettek le az erdővidéki kórházban, a gyermekek egyharmadának 18 év alatti anyuka adott életet. (H. L.)


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »