A modern progresszív baloldal egyik mániája a természetvédelem, az egész zöld gondolat.
Valójában tipikusan olyan dolog, ami teljesen idegen a világ kb. 80 %-át kitevő szegény és mélyszegény lakosságától.
A természet rendje az, hogy legyőzzük. A növényeket learatjuk, az állatokat megöljük – mert éhesek vagyunk. Ha valamit érintetlenül hagyunk, annak oka is az önérdekünk: mert az adott erőforrásra nincs szükségünk.
Közben viszont mindenki szereti a természetet. A legszívesebben hagyná békén a természetet, persze csak miután van biztos lakóhelye, élelme, megélhetése.
Amikor 1997-2006 között a budapesti agglomeráció egyik közepes méretű településén éltem, ezt komikus formában személyesen is tapasztaltam. Első lépésben ki lett vonva a mezőgazdasági termelésből a falu külterületének egy része, ahol eredetileg kukoricamezők voltak (s persze már ez is emberi beavatkozás eredménye, hiszen nyilván eredetileg nem kukorica nőtt ott már az ókortól). Aztán fel lett parcellázva, s szépen beépítve, nem luxusházakkal, de azért a magyar átlag feletti szintű házakkal. Amikor aztán tovább akart menni az önkormányzat, a már felépült házak tulajai hirtelen zöldek lettek, harcolva mint anyatigrisek a „környezetrombolás” ellen. Mindenféle képtelenség lett kitalálva emellett: a balosabb érzelműek világon egyedi rovarfajokat hallucináltak a területen, a jobbosabbak mint ott vélték megtalálni Attila titkos sírját, de abban egyetértettek: nekik szent joguk van házaik teraszáról szemlélni a természetet, s nem szomszédos házakat.
Szóval a gazdag – de legalábbis nem-szegény – ember már hirtelen természetvédő, miután az ő igényei meglettek.
Ugyanez világméretben.
Forrás:bircahang.org
Tovább a cikkre »
