Gázai iskolát bombáztak a cionisták, 16-an meghaltak

Gázai iskolát bombáztak a cionisták, 16-an meghaltak

2024. 07. 08.

Legalább 16-an meghaltak a Gázai övezetben egy iskolát ért izraeli légicsapásban – írja a BBC. Több tucatnyi a sérült.

A támadás szombaton történt, a Hamász vezette egészségügyi minisztérium szerint az egykori iskola épületében több ezer kitelepített menekült élt. A Hamász a támadást védtelen civilek elleni mészárlásnak nevezte – közölte a Telex.

A BBC úgy tudja, hogy a támadások célpontjai az iskola felső emeletei voltak, és akár hétezer ember is használhatta menedékként az épületet. Szemtanúk szerint gyerekek és újságírók is meghaltak a támadásban.

Az Izraeli Védelmi Erők (IDF) viszont azt állítja: terroristákat támadtak meg, és a Hamász fegyveresei rejtekhelyként használták az iskola épületét, többek között innen is indítottak támadásokat az IDF ellen.

Hírdetés

Néhány órával korábban egy másik házat is találat ért a Nuszeirát menekülttáborban, helyi egészségügyi források szerint abban a csapásban legkevesebb tíz ember halt meg, és sokan megsebesültek.

A héten Benjamin Netanjahu összehívta a biztonsági kabinet ülését, hogy megvitassák a Hamász javaslatait egy lehetséges tűzszüneti és túszokra vonatkozó alkuról.

Az ENSZ humanitárius szervezete szerint a Gázai övezet lakosságának 90 százaléka legalább egyszer már rákényszerült, hogy elhagyja az otthonát, ez körülbelül 1,9 millió embert jelent. A rafahi hadművelet kezdete óta még több embert telepítettek ki, így nőhetett a számuk a korábban becsülthez képest.

Telex

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »