A Szentföldön a háború nem ért véget a bejelentett fegyverszünet ellenére sem. A meggyötört lakosság fájdalmasan a szabadulásért kiált. Ibrahim Faltas, a Szentföldi Ferences Kusztódia iskoláinak felelőse írását közöljük.
Egy kislány kétségbeesetten sír, arca a nedves földön, amit a könnyei is áztatnak: mintha átölelné apja sírhelyét, hogy felmelegítse őt az, akit elraboltak tőle, és akit többé már nem ölelhet magához.
Ennek a kislánynak az apja abban reménykedett, hogy még sokáig családja támasza maradhat, de meghalt: megölték a fegyverszünet idején, amely véget vethetett volna egy tragédiának. Még mindig ilyen képet nyújt Gáza, még mindig ez történik ott. Pedig a remény nem hagyta el azokat, akik két és fél éve próbálják túlélni az erőszak őrjöngését: mindannyian hittünk a valódi és lehetséges béke tervében.
Nem értek véget a bombázások, nem érkezett élelem, nem osztották ki az életmentő gyógyszereket, nem állítottak fel sátrakat, és nem sikerült megmenteni életeket, mert nincsenek kórházak és egészségügyi dolgozók. A fegyverszünet bejelentése nem hozta meg a kívánt eredményeket a béke útján: október óta a halottak száma csökkent, de növekedtek azoknak az embereknek a testi és lelki sebei, akik Gázában, Ciszjordániában és Jeruzsálemben élnek. A nemzetközi közösség több mint négy hónappal ezelőtti vállalását nem követték hatékony cselekvések a békéért.
Miközben igazgatótanács-üléseket szerveznek és kereskedelmi célból gyűjtik a csatlakozókat, még mindig emberek halnak meg Gázában. Miközben azt tanulmányozzák, hogyan távolítsák el a testeket, történeteket és emlékeket maga alá temető hatalmas mennyiségű törmeléket, támadások érik azokat a családtagokat, akik puszta kézzel ásnak házaik romjai között, hogy szeretteik holttestét megkeressék.
Ciszjordániában és Jeruzsálemben az emberek próbálnak túlélni a megannyi korlátozás és nehézség közepette; próbálják óvni és védelmezni szülőhelyüket, amely emberemlékezet óta, nemzedékeken át az övék volt, miközben új és ismeretlen tulajdonosok sajátítják ki a házaikat és a földjeiket – frissen nyomtatott dokumentumokra és újonnan hozott törvényekre hivatkozva, amelyek nem tisztelik egy nép életét és történelmét.
Aki békét akar, nem fogadhatja el, hogy egy gyermeknek – akitől már elvették a nyugodt gyerekkort, és akinek segítségre és védelemre lenne szüksége – el kelljen temetnie azt, aki az életet adta neki. Az nem lehet, hogy a béke igazságát eltemetjük azzal a szeretett apával és a sok ártatlan gázai halottal együtt. Az nem lehet, hogy a béke reményét eltemessék azok, akik igazságtalanságot és diszkriminációt szítanak a Szentföldön.
„Kérjetek békét Jeruzsálemnek” – a zsoltár nemcsak hív a szentföldi békéért való imádságra, hanem békét kér egy meggyötört föld számára, amely továbbra is szenved, és már nincs hangja, hogy békét kérjen.
„Békét kérni a Szentföld számára azt jelenti, hogy tiszteletben tartjuk az élet méltóságát, és ez minden emberre vonatkozik a világ minden szegletében.
Akkor lesz béke ezen a világon, amikor egy gyermek könnyei sem áztatják a földet, amely apja testét rejti; akkor lesz béke a világon, amikor minden gyermeknek – mint annak a kislánynak, aki kétségbeesetten sír – jut majd egy meleg otthon, élelem, gondoskodás, és képes lesz mosolyogni, amikor visszaemlékezik apja szeretetére és ölelésére, aki az alatt a fegyverszünet alatt halt meg, amely még nem hozott békét Gázának.”
Forrás: Vatican News olasz nyelvű szerkesztősége
Fotó: Vatican News
Thullner Zsuzsanna/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »
