Az izraeli hadsereg jelentősen fokozta támadásait Gázaváros ellen. Jelentések szerint harci repülőgépek szinte szünet nélkül hajtottak végre légicsapásokat az éjszaka folyamán az övezet északi részén fekvő városra, melyeket tüzérségi támadások kísértek.
„Gázát súlyos, könyörtelen bombázások érik, és a veszély tovább növekszik”
– idézte az AFP hírügynökség Ahmed Ghasal szemtanút, aki szerint házak dőlték romba. Az iszlamista Hamász által ellenőrzött polgári védelem szóvivője szerint az éjjeli támadásoknak számos halott és sérült áldozata van, ezt eddig nem sikerült megerősíteni.
A Gázaváros nyugati részére mért egyik légicsapás legalább öt palesztin, köztük két gyermek életét követelve, legalábbis a holttestekeit befogadó Shifa kórház szerint.
Az Izraelből Katarba készülő Marco Rubio amerikai külügyminiszter újságíróknak nyilatkozva megerősítette, hogy a támadás megkezdődött. „Az izraeliek megkezdték a műveleteket. Úgy véljük, nagyon kevés időnk maradt a megállapodás megkötésére. Már nem hónapok állnak rendelkezésünkre, hanem valószínűleg csak napok, esetleg néhány hét” – jelentette ki.
Rubio, aki ismét megerősítette, hogy Washington szilárdan Izrael odalán áll, ugyanakkor kétségeit fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a gázai háború diplomáciai úton lezárható-e. A háború akkor érne véget, ha minden túszt és minden halott túsz holttestét szabadon engednék, és az iszlamista terrorszervezet, a Hamász nem létezne többé fegyveres csoportként – nyilatkozta a Fox News-nak.
A Hamás megerősítette korábbi álláspontját, hogy csak akkor engedi szabadon a maradék izraeli túszokat, ha cserébe palesztin foglyokat engednek szabadon, tartós tűzszünetet kötnek és Izrael kivonul Gázából.
Euronews
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


