Gáz van: Már nem fontos a cigányoknak az iskola

Gáz van: Már nem fontos a cigányoknak az iskola

A felzárkózás és felzárkóztatás eddig volt fontos a roma önkormányzatnak. Most, hogy gondok vannak az iskola gazdálkodása körül, a megyei kormányhivatal szerint visszaélések történtek az állami támogatásokkal, megtorpant az Országos Roma Önkormányzat, s úgy döntött, megváltnak a szolnoki halmozottan hátrányos helyzetű lurkók életét egyengető oktatási intézménytől.

A hét végén Abonyban tartották az Országos Roma Önkormányzat (ORÖ) rendkívüli közgyűlését. A képviselők a gyűlésen megszavazták, hogy a szervezet megválik a Hegedűs T. Andrásról elnevezett szolnoki iskolájától, ahol „a megyei kormányhivatal szerint visszaélések történtek az állami támogatásokkal”. Hegedüs István, az ORÖ elnöke azt is bejelentette, hogy feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen az ügyben. Azt, hogy a következő tanévtől ki fogja fenntartani a felvállaltan a sajátos nevelési igényű, a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű, valamint a cigány etnikumhoz tartozó tanulók segítését célzó iskolát, egyelőre még kérdés.

Hírdetés

– Abszolút váratlan volt ez a döntés, sőt, hivatalosan még nem is értesültünk róla. Egyedül lapuk információira tudok támaszkodni – mondta el kérdésünkre válaszolva Teleki József, az iskola igazgatóhelyettese. – Olyannyira nem számítottunk rá, hogy pénteken még további szakmacsoportok indításáról egyeztettünk a fenntartóval. A továbbiakról egyelőre elképzelésem sincs, remélhetőleg a hét első napjaiban már többet tudok majd.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »