Gaudiék ma újra tüntetnek – a Fidesz és az álbaloldal műbotrányt dagaszt

Az USA titkosszolgálatainak hazánk elleni kémkedését eltussolta a Fidesz és az álbaloldal, miközben műbotrányt dagasztanak az EU elleni állítólagos hírszerzésből

Az EP kampány hajrájában – amelynek a Jobbik vezetése jóvoltából nem elsővonalas frontharcosa vagyok ütőképes jelöltként, hanem csupán elhatárolódásban tartott szemlélője –  elképesztő mértéket ölt a Fidesz és az álbaloldal pofátlansága és gátlástalansága. És közös gyökerű nemzetellenessége, miközben ezzel – jól bevált módszer szerint – a Jobbikot és  nemzeti radikális hazafiakat, nemzeti jogvédőket  – köztük már a 2002- 2010 közötti rendőri erőszak ellen a gyáva fideszesek helyett is sikeres harcot folytató Morvai Krisztinát és engem- befeketíteni. De az értelmes és tájékozott ember átlát a szitán.

Miközben a nemzeti érdekű program híján igyekeznek lényegtelen eseményekből dagasztott álbotrányokkal (Kossuth téri köpés gate és kém gate) politikai tőkét kovácsolni maguknak rákosista módszerekkel a csahos média elvtelen kiszolgálásával, addig egyik tábor sem tartotta fontosnak világgá kürtölni, hogy a  nemzeti érdekeinket valóban sértő, rendkívül kiterjedt és veszélyes USA lehallgatási botrány kivizsgálására az Országgyűlés által adott határidő 2014. március 18-án lejárt. Tehát falaznak hazánk USA általi totális megfigyelésének.Ugyanakkor képtelen módon hazaárulást kiáltanak az EU elleni állítólagos bomlasztó tevékenység (bizonyítékok nincsenek, csak sejtetések, nyilvánosság nincs) kapcsán.  Erről a “Segítség a kémelhárításnak: ilyen egy hazaáruló!” című cikkemben adtam részletes jogi és politológiai elemzést.

Az igazi botrány – a magyar termőföld külföldiek általi megszerzése és a gőzerővel folyó totális gyarmatosításunk mellett – az, hogy hiába döntött az előző Országgyűlés – jobbikos kezdeményezésre – 2013. december 10-én egyhangúlag  parlamenti vizsgálóbizottság létrehozásáról az amerikai lehallgatási botrány magyarországi szálainak feltárására, máig semmi érdemi eredmény nem ismert.

Pedig a testület feladata az volt, hogy 2014. március 18-ig elkészítendő jelentésben adjon számot: megállapítható-e, hogy Magyarországon is lehallgattak politikai, közéleti, gazdasági szereplőket. Tisztáznia kellett azt is, mi volt az információszerzés célja, kik voltak az alanyai, illetve hogy az ország szuverenitásának befolyásolására milyen eszközöket használtak fel, milyen adatokhoz férhettek hozzá, továbbá hogy magyarországi hírszerző szervezetektől érkeztek-e jelzések a külföldi befolyásolási szándékra vonatkozó információk. Gulyás Gergely, a testület akkori fideszes alelnöke (most törvényalkotásért felelős Házalelnök) márciusban közölte: Kövér László házelnök számára feljegyzés készül a vizsgálóbizottság munkájáról, s az ennek során feltárt államtitkokat képező tényekről. Ennyi és nem több. A népre nem tartozik szerintük semmi. De tévednek.

Emlékezzünk: az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kiterjedt titkos adatgyűjtési programjáról – a jelenleg oroszoknál menedékjogot élvező – a derék amerikai Edward Snowden, az NSA egykori informatikusa szivárogtatott ki adatokat. Emiatt az Európai Parlament vizsgálóbizottságot állított fel, amelynek legaktívabb tagja Morvai Krisztina volt, egyedül őt vette a fáradságot a magyar EP képviselők közül, hogy a hazai közvéleményt erről közvetlenül és részletesen tájékoztassa. Snowdent az Európa Tanácsban idén áprilisban videókonferencián kérdeztem a tevékenységéről, megdöbbentő válasza szerint a németek és az angolok is benne voltak.

A WikiLeaks tavaly ősszel az NSA lehallgató-átjátszó központjainak helyszínét tartalmazó illusztrációs anyagot tett közzé, és az egyik térképen Budapest is szerepel. Tehát mindent lehallgatnak, ami a kormányzati negyedben  és az Országgyűlésben történik. És ez nem zavarja sem a Fideszt, sem az álbaloldalt.

Mindezek fényében még inkább átlátszó a jelenlegi kémbotrány mögötti fideszes és álbaloldali szándék: a gyarmatosítás csúcsra járatása érdekében semmitől nem riadnak vissza. Eközben pedig hazánk rabszíjra fűzése tovább zajlik és addig sem kell beszélniük a magyar föld és vízkincs külföldiek, s oligarchák kezére juttatásáról, a csapdába csalt devizaadósok millióinak megmentéséről és persze az érdekközösségük miatt elmaradt elszámoltatásról az ország kifosztásáért és a hazafiak üldözéséért.

Érdemes felidézni a Snowden vizsgálóbizottság parlamenti bizottsági vitáját, amelyhez egyetlen képviselő szólt hozzá érdemben az alkotmányügyi bizottságban. Találják ki, ki volt az ? Bizony ott is én, mint a sorsdöntő előerjesztések vitáinak többségében.

Lássuk mit is mondtam akkor 2013. december 9-én, milyen érvekkel követeltem az igazság kiderítését. Következzen a hiteles jegyzőkönyvrészlet, illetve utána a plenáris ülés határozathozatala.

Vonja le mindenki a megfelelő következtetéseket, ki szolgálja valóban a nemzetünk érdekeit.

Isten óvja és vezesse Magyarországot !

Soha nem adjuk fel a szabadságunkért folytatott küzdelmet !

A magyar termőföld és a magyarok otthonok megvédéséért pedig ismét tüntetünk: május 26 17 óra, Kossuth tér !

Legyetek ott Ti  is !

(http://www.complex.hu/kzldat/o13h0101.htm/o13h0101.htm)

dr. Gaudi-Nagy Tamás nemzeti jogvédő

www.gaudinagytamas.hu

A Snowden botrányt kivizsgáló vizsgálóbizottság határozati javaslatának

parlamenti bizottsági vitája és plenáris szavazása (2013. december 9-10.) 

 

Elfogadott ogy. határozat:

101/2013. (2013.12.10) OGY h. Az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról

(http://www.complex.hu/kzldat/o13h0101.htm/o13h0101.htm)

 

      Bizottsági vita (2013. december 9.) 

 

J e g y z ő k ö n y v kivonat

az Országgyűlés  Alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottságának 2013. december 9-én, hétfőn, 9 óra 3 perckor az Országház főemelet 58. számú tanácstermében tartott üléséről

Az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló határozati javaslat (H/13289. szám); döntés tárgysorozatba-vételről, általános vita

A napirend-kiegészítésnek megfelelően az Európa több országát érintő lehallgatási  botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló H/13289. számú határozati javaslat  esetében döntünk a tárgysorozatba-vételről, és amennyiben ez megtörténik, akkor az általános vitára alkalmasságról is.

Megnyitom a vitát. Megkérdezem, kíván-e valaki képviselőtársaim közül hozzászólni.

Gaudi képviselő úrnak adom meg a szót.

Hírdetés

Hozzászólások

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Ennek az egész ügynek az előzménye, azt hiszem, mindannyiunk számára ismert, mégpedig az, hogy egy bizonyos Edward Snowden nevezetű bátor ember kiborította a bilit – ilyen egyszerű en és közérthetően fogalmazva. Lényegében része volt annak a világraszóló lehallgatási műveletnek, amelyet az NSA, tehát az amerikai belbiztonsági szolgálat végzett, és tényleg elképesztő módon a PRISM nevezetű programmal az a megdöbbentő dolog zajlott, hogy a tengerek közötti kábeleket tulajdonképpen lehallgatták, megfigyelték. Ennek keretében bizonyítékok merültek fel arra, hogy a vezető európai politikusokat lehallgatták, úgymint Angela Merkelt, lehallgatták a komplett Európai Unió teljes társulatát, tokkal-vonóval Barrosótól mindenkit. Sőt, az Európai Parlamentet is, az Európai Tanácsot is, ahol én is képviselem Magyarországot (Közbeszólások.) – valószínű leg engem is, ahogy mondja Staudt képviselőtársam; igen, ez teljesen egyértelmű (Derültség.) , de nyilván Gulyás Gergelyt is, tehát hosszú felsorolást lehetne tartani. De még úgy látom, Pősze Lajost is szerintem. (Derültség.)

Ha nem, ha nem hallgatták le, az viszont gyanús.

No, de komolyra fordítva a szót, ez tényleg egy botrány, a botrányok botránya. És az is nyilvánosságra jutott nemrégiben, és erről a Jobbik tartott egy sajtótájékoztatót a Szabadság téren, hogy az Amerikai Egyesült Államok nyolcvan országban működtet speciális lehallgató berendezéseket, amelyeknek kapcsán megjelölték a listán Budapestet is. Tehát tényállásszerűen jelenthetjük, hogy most ezúton üdvözöljük az NSA munkatársait, akik élőben hallgatnak minket, hiszen nyilván a mi ülésünket is nyilván lehallgatják az Egyesült Államok gépei, berendezései. Ez ellen sajtótájékoztatót szervezett a Jobbik Magyarországért Mozgalom, és követelte, hogy akkor most már álljon meg a menet, kedves Nagy Testvér! Vizsgáljuk ezt ki, jöjjön létre egy vizsgálóbizottság, és járjunk a végére annak, és nyilván pateroljuk ki ezt a lehallgató berendezést ügynököstül meg mindenestül; magára adó állam ezt tenné.  Az első reakciók azok voltak, hogy á, hát ez túlzás, ez mégse lehet, szó nem lehet róla, micsoda radikális és elképzelhetetlen, csúnya lépés lenne a szövetségessel szemben. Most eljutottunk oda, hogy kezünkben van, miniszterelnök úr múlt héten tett vállalásának megfelelően, Kocsis Máté jegyzésében ez a bizonyos vizsgálóbizottság-létrehozási javaslat.

Egy kis apró úgymond mássággal, hogy ezt most ugye nem a Jobbik kezdeményezi, formáljogi értelemben, hanem ahogy mondani szokás a klasszikus mondás szerint: ha nem tudod megakadályozni, akkor állj az élére. Tehát a jó öreg, bevált, régi politikai fordulatot követi a Fidesz, és az élére állt. Ennek örülünk. Tulajdonképpen nincs ezzel semmi gond.

Maga a bizottság célrendszere vagy tárgyrendszere alapvetően szakmailag is jól került megfogalmazásra, nyilván lehet még rajta csiszolni vagy lehetne rajta pontosítani.

Ami különösen fontos, a 2. pont k) pontja, amely arról szól: annak megállapítása, hogy milyen külföldi érdekcsoportok, szervezetek kiket és milyen céllal támogatnak Magyarországon saját érdekeik érvényesítésére. Én azt hiszem, ez az egyik legizgalmasabb pontja ennek a bizottságnak, és nagyon örülök, hogyez benne van.

Örülök annak is, hogy március 18-áig be kellene nyújtani az elkészült jelentést.

A bizottság összetételével kapcsolatban lehetne picit berzenkedni, hogy lehetne paritásos, meg nem lehetne, s a többi. Nem lenne rossz, ha paritásos lenne, hozzáteszem, mert…  (Dr. Staudt Gábor: Paritásos, mert ugyanannyi az ellenzéki és a kormánypárti.)Hát, paritásos, de úgy látom… – ja, lehet, hogy akkor rosszul számolok –, mert független egy fő…  Hát, igen, nem tudom, kicsoda lesz; lehet, hogy Pősze Lajosnak sikerül megszerezni, és beletrafáltam az  ő érdekeltségeibe. Mindenesetre… Igen, formáljogi értelemben négy fő kormánypárti képviselő

, három fő ellenzéki és egy fő független. Ami a politológiai képletet illeti…

(Gulyás Gergely: Ahogy a törvény előírja.) Igen, csak a független ugye nem ellenzéki képviselő ; a független az független képviselő . De sebaj! Mindenesetre ezt is méltányoljuk, tehát félreértés ne essék, nem akarunk mi az állandóan elégedetlenek kellemetlen szerepében lenni. Meg van dicsérve Kocsis Máté; meg van dicsér

ve – csúnya szóval, passzívan mondva – miniszterelnök úr, aki valóban karakán módon múlt hétfőn végül is azonnali kérdésre reagálva azt mondta, hogy nincs akadálya, csináljuk. Úgyhogy csináljuk, és végre próbáljunk tiszta vizet önteni a pohárba! Nagyon javaslom, nagy tisztelettel, hogy mindenképpen… Hadd kérjem meg Bárándy Gergely képviselőtársamat, nem hallom a saját hangomat! Így nagyon nehéz beszélni!

ELNÖK: Mi halljuk, képviselő úr!

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Hát, nem tudom, én nem hallom!

ELNÖK: Kérem, hogy figyelemmel hallgassuk képviselőtársunkat! Köszönöm.

DR. GAUDI-NAGY TAMÁS (Jobbik): Igen, mert most tennék egy fontos javaslatot.

Az a kérésem, hogy a bizottság mindenképpen fókuszáljon jelentős mértékben, tehát így ajánljuk úgymond az általános vitára alkalmasságot,illetve a tárgysorozatba-vételt igazából, hogy az Európai Parlament Snowden-üggyel foglalkozó bizottságának a munkájára nagyon jelentős mértékben kell és lehet építeni. Ezt a munkát sze

rintem mindenki ismeri, aki figyelemmel kíséri Morvai Krisztina európai parlamenti képviselő munkáját, aki egyedüliként Magyarországon, egyedüli képviselőként tájékoztatja a közvéleményt erről folyamatosan.

Németh Zsolt frakciótársunk többször volt nála kint , és közösen értékelték az eseményeket. Hát, ott már nagyon sok bizonyíték előkerült, ebbe most nem megyek bele. Egy a lényeg, hogy egy cél van: Magyarország szuverenitását, a még megmaradt szuverenitásmorzsákat meg kellene próbálni megvédeni, folyamatosan visszaszerezni, egészen pontosan. Ehhez vezető jó útnak tűnik az, hogyha ezt a bizottságot fölállítják.

S végül azt is el szeretném mondani, nagyon remélem, hogy itt a Kossuth tér környéki épületekben elhelyezett berendezéseken ezt most így pontosan és tisztán érthetően továbbították a megfelelő források felé. Remélem, mindenki ért ebből: a magyar föld nem eladó, Magyarország meg fogja védeni szabadságát, ha kell, élete árán is!

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Bárándy Gergely képviselő úré a szó.

DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Bizottság!

Én lényegesen rövidebb leszek, mint képviselő társam: az MSZP frakciója támogatja a javaslatot.

Köszönöm szépen.

ELNÖK: Köszönöm szépen. További hozzászólási szándékot nem látok.

Szavazás a tárgysorozatba-vételről

Kérdezem, ki az, aki támogatja a H/13289. számú országgyűlési határozati javaslat tárgysorozatba-vételét.

(Szavazás.)

A bizottság egyhangú döntéssel támogatta.

Szavazás az általános vitára alkalmasságról

És ki az, aki általános vitára alkalmasnak tartja a határozati javaslatot?

(Szavazás.)

Szintén egyhangúlag döntött így a bizottság.

Írásban fogjuk az álláspontunkat eljuttatni. Ezzel ezt a napirendi pontot lezártuk.

Plenáris szavazás

ORSZÁGGYŰLÉS PLENÁRIS ÜLÉS

335. ülésnap (2013.12.10.), 25. felszólalásFelszólalás okaHatározathozatal módosítókrólFelszólalás ideje3:13

Soron következik az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról szóló határozati javaslat módosító javaslatainak Házszabálytól eltéréssel történő határozathozatala és a zárószavazás. Kocsis Máté képviselő önálló indítványát H/13289. számon, az alkotmányügyi bizottság ajánlását pedig H/13289/4. számon kapták kézhez.

Most a határozathozatalok következnek.

Az ajánlás 1. és 2. pontjában szereplő módosító javaslatokat az alkotmányügyi bizottság nyújtotta be. Az előterjesztő támogatja. Emlékeztetem önöket, hogy a Házszabálytól való eltérésnek megfelelően a támogatott indítványok közül nem lehet külön szavazást kérni. Erre figyelemmel a két javaslatról egy döntéssel határozunk.

Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a bizottság által benyújtott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak!(Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 224 egyhangú szavazattal a támogatott módosító javaslatokat elfogadta.

Most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a H/13289. számú határozati javaslatot annak imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Kimondom a határozatot: az Országgyűlés 227 egyhangú szavazattal a határozati javaslatot elfogadta.

Az Európa több országát érintő lehallgatási botrány magyarországi szálainak, valamint a külföldi befolyásszerzési törekvéseknek a feltárására irányuló vizsgálóbizottság létrehozásáról

101/2013. (2013.12.10) OGY h.

 Nemzeti InternetFigyelő


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »