Gaudi elégtételt vesz a hazudozó Bajnain

Gaudi-Nagy Tamás ügyvéd, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője ellentámadásba lendült. Jó hírnevének megsértése miatt személyiségi pert indított a Hajdú-Bét ügy, majd az egyéves “szakértői” kormányfőségéről hírhedtté vált Bajnai Gordon ellen, aki tavaly májusban az európai parlamenti választások záró kampányvitájában az ATV-n milliók előtt nem átallotta azt a hazugságot világgá kürtölni, hogy a nemzeti jogvédő, volt
országgyűlési képviselő tavalyi májusi földvédő tüntetésen köpködött és akasztófára juttatásra szólított fel a délvidéki Pásztor Istvánnal szemben.

A február 12-én tartott tárgyaláson nem jelent meg sem az azóta ismét megbukott és az elszámoltatás elől a gazdasági életbe visszavonult Bajnai, sem jogi képviselője, csak írásban terjesztett utóbbi védekezést elő arra hivatkozással többek között, hogy Bajnai tettéért az Együtt tartozik felelősséggel.

A nemzeti jogvédő egymillió forint sérelemdíjat követel, bár
megfontolás tárgyává teszi a mérték felemelését jogfejlesztő jelleggel, mert a közéletben tűrhetetlenül elszaporodott személyeskedő, lejárató jellegű hazugságoknak végre megfelelő szankciókkal kell végét vetni.

Hírdetés

Reméli, hogy a következő tárgyalás elől Bajnai nem futamodik meg gyáván és vállalja tettének következményeit, illetve a bíróság az új Polgári Törvénykönyv alapján elrettentő mértékű sérelemdíjat szab ki.

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Belföld, Dr. Gaudi-Nagy Tamás, Hírek, Valóság, Videó


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »