Gárdonyi Géza: "Az antiszemitizmus a magyar faj önvédelmi harca a föléje növő idegen zsidófajjal szemben"

Gárdonyi Géza: "Az antiszemitizmus a magyar faj önvédelmi harca a föléje növő idegen zsidófajjal szemben"

Miután Magyarországon 1922 kora nyarán megválasztották az új országgyűlés tagjait, a liberális-zsidó sajtó ismét tűz alá vette a „numerus clausus” néven emlegetett törvényt, s annak visszavonását követelte. A sajtóban egyre-másra szólaltak meg vezető közéleti emberek, a meghatározó többség azt az álláspontot képviselte, hogy a tudományegyetemekre továbbra is csak a népcsoport arányának megfelelő számú zsidó ifjút szabad felvenni. Ezzel a nemzetvédelmi intézkedéssel ugyanis a jogegyenlőség elve nem sérül. 1922 nyarán a Mult és Jövő című cionista hetilap felkereste egri magányában Gárdonyi Gézát. A nagy író nyilatkozott, de nem úgy, ahogy azt a másik oldalon várták. Siránkozott is a névtelen újságíró.

Hírdetés

A Mult és Jövőben megjelent Gárdonyi-nyilatkozatot tudomásom szerint eddig senki nem közölte újra. Itt az idő pótolni a mulasztást. Ma oly sok embert bélyegeznek meg azért, mert a kommün utáni években fenntartás nélkül támogatta a numerus clausust (Tormay Cécile-t is többek között ezért találta méltatlannak egy tudós bizottság arra, hogy közterület viselje a nevét), miközben elhallgatják a közéletben szerepet nem vállaló íróink állásfoglalásait. Utóbbiak közé tartozik az egri remete is. Az alábbiakban rövid kommentár kíséretében, húzás nélkül közlöm a zsidó lapban megjelent szöveget.


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »