Galló Istvánné: Elképesztő, mit mondott Lázár János

A Pedagógusok Szakszervezetének elnöke szerint az önkormányzatokat meglepetésszerűen érte az iskolák működtetésének elvonása, és kérdéses, hogy ezt a feladatot a tankerületek hogyan fogják megoldani. Galló Istvánné pedagógusnap alkalmából az MTI-nek nyilatkozva köszönetét tolmácsolta a pedagógusoknak, oktatást segítő dolgozóknak, kiemelve, munkájuk elengedhetetlen.

A szakszervezeti vezető elmondta: a köznevelési törvény most benyújtott módosításából több olyan pont is kimaradt, amelyekről a tárgyalásokon egyeztettek, és úgy tűnt, az álláspontok közeledtek. Példaként említette, hogy törvényi szabályozást igényelne, kivel egyeztet a kormány. Erről a Magyar Nemzetnek még korábban nyilatkozó Gallóné akkor elmondta: bár megállapodtak abban a kabinettel, hogy a mostani 10 helyett 30 százalékban lehet majd eltérni a kerettantervtől, ezt nem rögzítették az előzetes megállapodás ellenére.

Az MTI-vel most azt is közölte: a megbeszéléseken a kabinet rábólintott, hogy a korábbi Közoktatás-politikai Tanácshoz hasonló testületet hozzanak létre, de végül ez sem került be a törvénymódosításba, mint ahogy a pedagógusok kötelező óraszámának szabályozása sem – sorolta.

Galló Istvánné megjegyezte: az általuk megfogalmazott 25 pontból legalább 20-at szerepeltetni kellett volna a vonatkozó kormányrendeletben, de ez sem történt meg. Így nem kerültek bele a kollektív szerződés bizonyos pontjai sem.

Sokáig titokban tartották

 

Közlése szerint az önkormányzatok jóformán még fel sem „ocsúdtak” abból, hogy az iskolák működtetése az államhoz kerül. Amikor a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) átszervezéséről tárgyaltak és az intézményvezetők önálló gazdálkodási jogkörét, a munkáltatói jogkört kérték vissza, akkor szó sem volt arról, hogy januártól újabb feladatot von magához a Klik – közölte az érdekvédő, hozzátéve: ez meglepetésszerűen érte az önkormányzatokat, információi alapján ugyanis nem volt előzetes egyeztetés.

Galló Istvánné azt mondta, eddig a Klik által működtetett iskolákkal sok gond volt, az önkormányzatok által működtetett intézményeknél ugyanakkor nem hallottak olyanról, hogy nem fizették volna ki a gázszámlát vagy a karbantartást nem végezték volna el. Kérdés, egy tankerületben ezeket hogy fogják megoldani – vetette fel, „elképesztőnek” nevezve Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter nyilatkozatát, miszerint azért kell az üzemeltetést is a Klikhez rendelni, mert romlottak a tanulói teljesítmények. (Lázár János a kormányinfón nemcsak ezzel, hanem az önkormányzatok eladósodásával is indokolta a tervezett átszervezést – MNO.)

A tanulói teljesítmények romlása azzal van összefüggésben, hogy az új nemzeti alaptanterv bevezetése óta jelentősen nőtt a tananyag, az óraszám. Minőségi munkát ilyen feltételek mellett sem tanulótól, sem pedagógustól nem lehet elvárni – értékelte.

„Üzenetértékű”, hogy sok tankerületi igazgató nem ment el

A szakszervezeti vezető elmondta, a napokban az országot járva több pedagógusnapi önkormányzati ünnepségen vett részt, ahol azonban a Klik tankerületi képviselője nem volt jelen. Galló Istvánné szerint ez „üzenetértékű és igen szomorú”.

Jelezte: a szakszervezet képviselteti magát a jövő szombati, fővárosi pedagógusdemonstráción, és ezzel egy időben több vidéki helyszínen szerveznek nagygyűléseket. Június 27–28-án a szakszervezet kihelyezett rendkívüli országos vezetőségi ülésén határoznak az esetleges további lépésekről.

Galló Istvánné értékelése szerint az egynapos sztrájkjuk sikeres volt, de nem járt eredménnyel, a követeléseiknek nem tudtak nyomatékot adni, azokat nem fogadta el a kormány.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »