Gálfi: magyar politikus támadja a Székelyudvarhelyért Párt bejegyzését, mert az „autonómia-törekvésû”

Gálfi: magyar politikus támadja a Székelyudvarhelyért Párt bejegyzését, mert az „autonómia-törekvésû”

Megtámadta a bukaresti bíróságon a Magyar Polgári Párt (MPP) egyik politikusa a Székelyudvarhelyért Párt nevű szervezet hivatalos bejegyzését, mert az ő feltételezései szerint az szeparatista és autonómia-törekvésű pártot akar indítani – számolt be a hírről Facebook-oldalán Gálfi Árpád.

A székelyudvarhelyi polgármester szerint Koszta Attila, az RDE Hargita volt igazgatója tette meg a feljelentést a bíróságon, akivel neki korábban „nem sikerült szót értenie”, hogy „extraprofit miatt” ne hordják az ország minden régiójából Székelyudvarhelyre a szemetet.

„Annak a Koszta Attilának fájna, ha én egy új pártot tudnék bejegyeztetni, aki további 16 személlyel (nagyjából ennyit találtak rokonok, barátok között) beállt az MPP-be, hogy többségben legyenek azok, akik puccs által el tudnak távolítani tisztségemből. Igen kedves Barátaim! Ez az a Koszta Attila, aki Szász Jenő egykori polgármesterünk háttérből leadott megrendeléseinek egyik végrehajtója, de vannak még egy páran. Később róluk is írni fogok”- írja Facebook-bejegyzésében a székelyudvarhelyi polgármester.

Gálfi azt állítja, hogy a pártja bejegyzését támadó dokumentum hivatkozik Románia területi integritásának fontosságára, és azt fejtegeti több bekezdésben, hogy közismert, hogy Székelyföldön, ahol a lakosság többsége magyar nemzetiségű,„egyes pártok” Románia területi integritása elleni törekvéseikről ismertek, azon dolgoznak, hogy Erdélyt felosszák és kikiáltsák Székelyföld autonómiáját.

Hírdetés

A polgármester ugyanakkor azt is kijelentette, biztos benne, hogy a háttérből a szálakat Szász Jenő korábbi székelyudvarhelyi polgármester irányítja.

„Egy régebbi bejegyzésemben már felhívtam a figyelmet arra, hogy egyes érdekkörök mindent el fognak követni a lejáratásom érdekében, az ellehetetlenítésem érdekében. Most nem „egyes köröknek” nevezem őket, hanem leírom: Szász Jenő egykori polgármesterről, az Ő háttérben szervezett manővereiről, kulisszák mögötti egyezkedéseiről, az általa magyar közpénzen fenntartott munkatársainak alattomos cselszövéseiről, az általuk szervezett lejáratásomról van szó”- áll az említett Facebook-bejegyzésben.

A polgármester azt ígéri, hogy a tényfeltárások napjai következnek.

„A szólásom, a tényfeltárásaim napjai következnek! Hangsúlyozom! Nem mocskolódást tervezek, csak tényeket fogok közölni, és önökre bízom majd, hogy véleményt formáljanak”-írja.

Gálfi Árpád polgármester korábban már bejelentette, hogy a MPP-ből való kizárása miatt függetlenként kíván indulni ismételten a polgármesteri tisztségért, de ahhoz, hogy a helyi tanácsban is lehessenek támogatói, egy székelyudvarhelyi helyi párt bejegyzését kezdeményezi a bukaresti Bíróságon.


Forrás:itthon.transindex.ro
Tovább a cikkre »