Galambos Lajos üzleti konfliktust sejt a háttérben

Galambos Lajos üzleti konfliktust sejt a háttérben

Egy ingatlanügy miatti konfliktust sejt az ellene folyó büntetőeljárás mögött Galambos Lajos, művésznevén Lagzi Lajcsi. Erről csütörtökön az ATV-nek adott interjúban beszélt. Hangsúlyozta, hogy nem vezérli bosszú a vele történtek miatt – 125 napig volt előzetes letartóztatásban, vasárnap szabadult –, az igazát akarja bebizonyítani a bíróságon. Állítja: nem követte el azt a bűncselekményt, amivel gyanúsítják.

Ismeretes, a mulatós zenészt szeptember 24-én helyezték előzetes letartóztatásba feleségével és üzlettársával együtt. Nejét néhány nap múlva szabadon engedték. Lajcsit vesztegetésre való felbujtással és lopással gyanúsítják. A gyanú szerint a birtokán és az érdekeltségébe tartozó tatai Boglárka apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték a gázt, a vizet és az áramot, majd megvesztegették az ellenőröket.

Hírdetés

„Ma vannak ilyen helyzetek”

Galambos az ATV-nek az eljárás hátteréről azt mondta: „…mégis csak mondanék valamit, csak rákényszerültünk az elmúlt négy hónapban arra, hogy a piaci ár alatt eladjunk egy ingatlant.” Az ügyvédjéhez fordulva hozzátette: „Mégis csak két vállra tettem magam, és eladtuk az ingatlant a békesség, nyugalom érdekében a te tanácsodra is.” Fröchlich Krisztián ügyvéd erre zavartan széttárta a karjait, és annyit tett hozzá: „A kérés is váratlanul ért…” Galambos pedig kifejtette: „Divatos ma 51 százalékos tulajdont vásárolni cégekben, ma vannak ilyen helyzetek.” Azt nem nevezték meg, hogy melyik ingatlanról volt szó, részleteket sem árultak el a „tranzakcióról”. Az 51 százalékos „cégtulajdon vásárlásokról” lehetett hallani pletykákat az üzleti életben, miszerint előfordul, hogy valaki kinéz magának egy jól működő céget, és különböző módszerekkel „ráveszi” a tulajdonost, hogy adja el a társaság 51 százalékát a valódi érték töredékéért. Galambos az interjúban konkrétan utalt erre az „üzleti fogásra”.

Az interjúból az is kiderült, hogy Galambos feljegyzéseket írt a börtönben, amelyeket „biztos helyre” rakott, mert azokban olyan információk is vannak, amelyek másokat kellemetlenül érintenek. Galambos Lajos többször is hangsúlyozta, a naplóírás pusztán a börtön túlélésének a garanciája volt, nem a bosszú vezérli. Fröchlich Krisztián pedig arról beszélt – konkrétumok említése nélkül –, hogy a gyanúsításban szereplő valamennyi momentumot tételesen cáfolni tudják, amit a bíróságon meg is tesznek majd.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »