A könyv szerzője római katolikus teológus, az okkultizmus kutatója, aki több mint három évtizede foglalkozik a New Age (új korszak) mozgalommal. Gál Péter atya szerint sokféle oka van az újpogány divatnak, az okkultizmus terjedésének. A New Age keresztény szemmel című kötete először 1992-ben jelent meg; a közelmúltban a jelentősen bővített, immár kilencedik kiadás került a könyvesboltokba.
Írói példaképei az ókeresztény egyházatyák, akik „a hívő emberekből álló nyáj szellemi pásztoraként írták keresztény testvéreik hitéletének megerősítése céljából evangelizációs remekműveiket”, és legtöbbször élőszóban is tanítottak a sikeres térítés érdekében. Az ókeresztény közösségek egy abszolút pogány többségű közegben éltek, de hitükben egységesek voltak. Napjainkban viszont a hiteles, gyakorló keresztényeket az őket kisebbségbe taszító, keresztségük ellenére okkult-pogány életformát élő többség veszi körbe. Ez azt jelenti, hogy még a rendszeresen szentmisére járó hívők közül is egyre többen vallanak pogány nézeteket (például reinkarnáció), és részesülnek ezoterikus beavatásokban.
Korunk egyik szomorú tapasztalata, hogy megtörtént: hitoktatók hatszáz iskolás, hitbeli növekedésre áhítozó gyermeket gyűjtöttek össze egy lelkinapra, hogy a meghívott, tekintélyes szerzetesnővér a Harry Potter „kiválóságáról győzze meg őket, valamint arról a meghasonlást okozó abszurdumról, hogy Rowling könyvének főszereplői megfeleltethetők a Szentháromság személyeinek”. Ebből is látható, hogy
Gál Péter több évezredet magában foglaló áttekintésében kiemeli: az egész történelmen végighúzódó négy európai fogalom – mágia, okkultizmus, ezoterika és gnoszticizmus – világítanak rá a New Age világnézet gyökerére és lényegi tartalmára. Ebbe a négy szellemi irányzatba sorolható be minden olyan világnézeti, vallási és gyakorlati hagyomány, amelyek már a Krisztus előtt ezer évvel kezdődően, a hellenizmus korán át, majd a reneszánszon keresztül az újkorig megalapozták a 20–21. századi újvallási mozgalmak és a konkrét világvallásterv számára azt, amit New Age-vallásnak neveztek el. A másik szellemi eredő a hinduista-buddhista, részben taoista vallási tartalmak importja Európába: ez a keleti gyökér a 19. századtól fonódik össze a régi európai okkultizmus ágával.
A New Age „mélységesen” degradálja Jézus Krisztust, Isten Fiát. Így például a legtöbb gnosztikus rendszerben felbukkan a „megváltandó megváltó” fogalmával kifejezhető azon felfogás, amely az emberről úgy véli, hogy rászorul az önmegváltásra, a megváltottságra a maga kiszolgáltatottságában, de tagadja a valódi Megváltó, Jézus Krisztus egyetlenségét és szükségességét. A New Age-ben, így annak gnosztikus ágában is, a megváltás isteni művének egyéni megvalósítása el van rejtve. Leegyszerűsítve ez azt jelenti, hogy „a lelkek eredeti egysége (panteizmus) alapot szolgáltat ahhoz, hogy magam is megváltó legyek!”
Az újvallások kutatói így foglalták össze a New Age akcióprogramját: „Mi magunk istenek vagyunk, és a bennünk rejlő korlátlan erőt úgy tudjuk felfedezni, hogy lehántjuk magunkról a nem hiteles rétegeket.” Ezzel szemben Jézus Krisztus megváltott „az önistenítés rögeszméjétől; megváltott minket az ebből következő ősbűn, az áteredő bűn, az egyéni bűn, az összbűn, a strukturált bűn (evilág) uralma alól és ezek következményeitől…, a hamis tanításoktól, hamis vallásoktól, hitetlenségektől, és megváltott minket a szenvedésektől, az egyéni és örök haláltól”.
„Nem csupán egy hatalmas angyal, nem egy napszellem, nem egy kozmikus erő, nem egy félisten, nem régi jógiknak, Buddhának, vagy egyéb isteneknek a reinkarnációja, s nem csupán egyike a vallásalapítóknak. Ő, Jézus Krisztus az egyetlen Úr.”
A teológus szerző rávilágít: a hívő keresztények és a biblikus tudósok is egyetértenek abban, hogy a Szentírás szerint Isten Szabadító. Jézus héber neve azt jelenti: Isten megszabadít. Az Ószövetség Istene megszabadítja Noét és a rábízottakat a vízözöntől, vagyis a bűn pusztításából, megszabadítja Ábrahámot a gyermektelenség átkától, Dávidot az üldöző Saul kezétől, Dánielt az oroszlán verméből, Tóbiás menyasszonyát a gyilkos démontól, az Újszövetségben a kánai menyegző vendégeit a borhiánytól, a bénát bűneitől és hordágyától, a halott Lázárt a sírból, Szent Pétert a börtönből.
Gál Péter idézi Pat Robertson amerikai televíziós lelkipásztort: „Az igazságban rejlő erő azonban nagyobb a pénz hatalmánál… Isten világrendjének győzelme bizonyos! Akik Őbenne hisznek, olyan igazság és erő birtokába jutnak, amely nagyobb, mint az, ami a világban van… Különleges módon tartsuk szem előtt a keresztények együttes, hittel teli imájának csodákat teremtő erejét, mely a világesemények menetét is képes megváltoztatni. Az is biztos, hogy nagy csata lesz a hit emberei és a humanista-okkult ágazat követői között.” Jussanak azonban eszünkbe Jézus Krisztus szavai: „Ezen a világon üldözést szenvedtek; de bízzatok, én legyőztem a világot!” (Jn 16,33). A könyv írója hozzáteszi:
„Nem az a baj, ha a mindennapok során gyakorta választás elé állítódunk, hanem az, ha elmulasztjuk a kétezer éves keresztény tanítás és tapasztalás szempontjait.” „Arany övvel körülövezett, győztes királyunk”, Krisztus parancsa így szól: „Nektek pedig azt mondom… akik nem követitek ezt a tanítást, és akik nem ismeritek a sátán mélységeit: Nem rakok rátok más terhet. De amitek van, ahhoz ragaszkodjatok, amíg el nem jövök” (Jel 2,24–25).
A könyv mostani, kilencedik kiadásához Ternyák Csaba egri érsek írt ajánlást, emlékeztetve: a Kultúra Pápai Tanácsa és a Vallásközi Párbeszéd Pápai Tanácsa Rómában 2003-ban kiadta reflexióját a New Age-ről, Jézus Krisztus az élő víz hordozója címmel, azzal a céllal, hogy kimutassák ennek a spiritualitásnak a katolikus hittel szemben álló tételeit. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) pedig 2009 szeptemberében jelentetett meg egy körlevelet a hit védelmében, rámutatva az újpogányság veszélyeire. A főpásztor leszögezte: a feladat tehát körvonalazódott „Egyházunk központi eligazítása révén is, mely több pontban igazolta Gál Péter könyvének tételeit. Ezért ajánljuk a kilencedik kiadást is híveink, papjaink, hitoktatóink figyelmébe.”
Gál Péter: A New Age keresztény szemmel
szerzői kiadás, 2025
Bodnár Dániel/Magyar Kurír
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


