Senkinek nem kívánom az érzést, amikor
Jobban mondva, tudja: néhány dörrenést hallott, de arról már fogalma sincs, mi adta ki a hangot, mi történt előtte és utána, vagy éppen jogos-e félnie.
Strasbourgban átéltem ezt, épp hátrahagyva az Európai Parlamentet, amikor a város főterén, a karácsonyfától alig néhány méterre állva dörrenéseket, majd sikolyokat hallottam, és annyit láttam, hogy rengeteg ember futni kezd, ahogyan bír.
A pulzusom megugrik, egy pillanatig hezitálok, majd rohanni kezdek én is. Azonnal végigfut bennem a gondolat: mi van, ha nincs semmi? De ennél jóval erősebb a gondolat: mi van, ha van valami? (…)
Próbálom magamat csitítani, hogy csak semmi pánik. Lehet, hogy csak petárdázott egy hülyegyerek és tömegpszichózis lett belőle. Akárhogyan is, egy dolog biztos: lehet bármi, és a gondolat nem túl megnyugtató.
Végül egy közeli utca kapualjába húzódok, majd be a házba. Sötét lépcsőház, két emeletig csak egy csigalépcső. Állok, lihegek, próbálom kitalálni, mégis, mit kellene ilyenkor tenni. Jó döntés itt menedékbe húzódni? Ahhoz még túl közel vagyok. Ki kellene menni az utcára? Onnan jöttem, és amit ott tapasztaltam, nem szeretném újra átélni. (…)
Végül úgy döntök, villamosra szállok: épp arra próbálok, amiről mindenkit leszállítanak. Leáll a tömegközlekedés. Újra elindulok kifelé, mindegy merre, csak távolodjak a belvárostól. A rendőrök most már terelik az embereket az úton – feltehetően ugyanazok a sárgamellényesek, akik korábban az én igen nagy hátizsákomba is belenéztek, kb. négy teljes másodperc erejéig. Az egyik egyenruhás úriembert megkérdezem, mi történt, de csak annyit mond:
Innentől kezdve ez az új mantra: rendőrsziréna közben, tömegben lépdelve, teljes tanácstalanságban. „Courage, ma chérie” – ennyit ismételgetek. A buszok üresen állnak, az autók nem mozdulnak, állnak. Összerezdülök minden meglátott nagyméretű hátizsáktól és kellemetlenül érzem magamat a tömegben – de mint a lépcsőházban kiderült, egyedül is.
A biztonságvesztés egy olyan szintjét tapasztalom, amit még soha. (…)
Hazaérek, addigra breaking news, hogy mi történt. Lövöldözés történt Strasbourg karácsonyi vásárán, tőlem alig ötven méterre. Egy halott, sok sebesült, eddig.
Kérdezgetnek, hogy minden rendben-e. Kifejezik a sajnálatukat, hogy át kellett ezt élnem. Szeretve viccelődnek, hogy úgy tudják, nem haditudósítónak álltam. Kérik, hogy írjak erről cikket.
Cikket írtam, ha nem is összeszedettet – az még várat magára. Egyelőre jó összekucorodva a szállásom padlóján ülni,
Hallgatom kicsit a szirénákat, igyekszem felfogni. A többi még várat magára.
mandiner.hu – Gacsályi Sára: „Bátorság, édesem!” – Így éltem túl a strasbourgi támadást
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »
