„A magyarság kollektív életformája a kis közösség. Mint amilyen a pásztortűz vagy a tábortűz” – idézi Gaál Lajos a most megjelent, a rimaszombati cserkészet eddigi mintegy 110 éves történetét bemutató kötetében (Vámbéry Polgári Társulás kiadása), amely nemcsak cserkészek számára javallott kötelező olvasmány.
A szerző, ahogy eddigi munkáiban (Gömörország természeti öröksége, A csend végtelen volt és sötét) a maga olvasmányos, közvetlen stílusában hitet tesz Gömörország mellett, ahol a cserkészek nemcsak hegyet másztak, hanem barlangokat is bújtak, s akik közül nem is egy országos, sőt világhírnévig vitte.
„A cserkészet életforma” – idézi Gaál Lajos, a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetség rendszerváltozás utáni első elnökének, Hodossy Gyulának a kijelentését,
akinek minden bizonnyal maximálisan igaza van. A szerző arra vállalkozik új kötetében, hogy számot ad a rimaszombati cserkészet 110 éves múltjáról, mégpedig szinte évekre lebontva.
Kötete mégsem csupán (rimaszombati) cserkésztörténet, hanem barlangász-, település, sőt Felvidék-történet is. S nem véletlenül. A cserkészek története szorosan összefonódik a nagyvilág és a magyarság történéseivel, s elég végiglapoznunk a tárgyalt 110 év történetén, halálpontos képét kapjuk a világ- s az összmagyar történelemnek is.
De nálunk ez persze nem meglepő, nincs olyan intézmény, szervezet, egyén amely/aki ne lett volna részese/áldozata a történelem folyamatos viharainak.
Gaál Lajos részletesen szól könyvében a cserkészet kezdeteiről, Lord Robert Baden-Powel of Gilwellről, a brit hadsereg tábornokáról, aki első cserkész próbatáborát 1907-ben szervezte meg Brownsea szigetén.
Maga a cserkészmozgalom létrejötte sem volt mentes a politika viharaitól, ugyanis Dél-Afrikában ekkor dúlt a bár-angol háború, s valójában az itt futárszolgálatot teljesítő önkéntes fiatalok képezték a későbbi cserkészmozgalom alapjait. Európában ekkor még dúltak a boldog békeidők, senki sem sejtette, hogy pár év múlva kirobban a véres nagy háború, amely csak az első lesz a XX. század politikai kataklizmáinak a sorában. Baden-Powel eszméi már 1909-ben megérkeznek magyar földre, s 1910-ben megalakulnak az első cserkész csapatok is.
A bábáskodók között Megyercsi Béla mellett ott találjuk a losonci származású Szilassy Aladárt is. S mivel Losonc nincs messze Rimaszombattól, 1913-ban már a rimaszombati Egyesült Protestáns Főgimnázium falai között is megalakul az első cserkészcsapat.
Ne feledjük, teljesen más világot éltek akkor, még nem volt internet, de tévé és rádió sem, sőt még a foci is gyerekcipőben járt, így a fiatalok többsége örömmel csatlakozott a táborozást, sok-sok mozgást és kalandot, izgalmat kínáló, nemzeti alapon szerveződő cserkészethez. Ekkoriban Nyugaton a fiatalok három százaléka volt cserkész, de közülük került ki az értelmiségi elit 60 százaléka.
Nem volt ez másképp Rimaszombatban sem, ahol a cserkészet istápolását Szigeti-Benedek Gyula és Horváth Zoltán tanárok vállalták magukra. Érdekes módon egyikük sem volt tősgyökeres batyi, előbbi Szegeden született, utóbbi Nagykőrösön.
Igaz, ne feledjük, még a Monarchia utolsó éveiben vagyunk, amikor a közhivatalnokokat szinte évente helyezgetik a Monarchia különböző területeire.
S ahogy már az elején írtam, a cserkészet rimaszombati története szorosan összefonódik a történelmi folyamatokkal, így nemsokára a cserkészek életébe is berobban az első világháború, majd az ezt követő zavaros, átmeneti időszak, amely végül Csehszlovákia megalakulásával ér véget, amikor Rimaszombat is az új államalakulathoz kerül.
A cserkészek fontos küldetésüknek tartják a rimaszombati és gömöri hagyományok ápolását, a helyi értékek felkarolását és feltárását. A tagjai között olyan, későbbi kiválóságokat találunk, mint Wallentinyi (Győry) Dezső, Volkó (Szombathy) Viktor, Telek A. Sándor agy Mátrai-Makovits Jenő. 1921-ben Losoncon Scherer Lajos megalapítja A Mi Lapunk című cserkészfolyóiratot is, amely egy évtizeden át az egyik legnívósabb szlovenszkói magyar sajtótermék lesz.
Idézzük Győryt, aki 1927-ben így üzen a kisebbségbe szorult felvidéki magyarságnak:
Ti legyetek a legszélesebb emberi szolidaritás, a leggazdagabb lélek, legszebb humanitás, a leglehetőbb szabadság, legtöbb jog, legbátrabb becsület. S ahogy ti ilyen kisebbségi lélekre tesztek szert, ezt a lelket plántáljátok át az egész magyarságba!”
Természetesen a világpolitikai folyamatok nem kerülték el a cserkészmozgalmat sem, a húszas években már körvonalazódott mind a fasizmus, mind a kommunizmus veszélye, a húszas évek végén a cserkészeket is alapjaiban érintette a Gombaszögön létrejött Sarló mozgalom, amely kissé balra lendítette ki az ingát. Rimaszombatban a cserkészek 1928 októberében megzavarták a helyi csehszlovák potentátok tízéves jubileumi ünnepségét, s ennek jutalma a cserkészcsapat betiltása lett.
A harmincas években több cserkészcsapat is létrejött a városban, az iparosok, de a lányok is megalapították a maguk cserkészcsapatát, ez utóbbi első vezetője Hanka Erzsébet, Reiter István hegedűművész édesanyja lett. A rimaszombati cserkészek is részt vettek az 1933-as Gödöllői Világtalálkozón, s évente megrendezik a maguk táborait. Túrázásaik során több környékbeli hegyre, így a Veporra, a Szinyecre, a Pogányvárra is eljutnak.
Ekkor lesz a helyi cserkészek aktív tagja a ma is élő, 2024 januárban a századik születésnapját ünneplő Kálmán László is. A visszatérés éveiben meglátogatja a cserkészeket Teleki Pál magyar miniszterelnök is, ahogy ellátogat Rimaszombatba Horthy Miklós is.
A második világégés számunkra szomorú végkifejlete évtizedekre megpecsételi a cserkészet sorsát is.
Előbb a magyarokat alapjogaiktól is megfosztják, majd a létező szocializmus éveiben csak a kommunista ifjúsági szervezetek működhetnek. Ezt nevezi Gaál Lajos a lappangás időszakának, amely 1990-ben ér véget, amikor nálunk is újjáalakul a cserkészet, amely azóta is teszi a dolgát Rimaszombatban.
Ezt nemcsak a táborozások jelzik, hanem a cserkészek a rendszerváltás óta számos emléktábla felállításában részt vettek (Hatvani István, Szentpéteri József, Győry Dezső, Scherer Lajos, Szilassy Aladár, Szombathy Viktor, Esterházy János), s a kötet szerzője, Gaál Lajos jóvoltábl immár szorosan összefonódnak a barlangászattal is, s nem egy barlang felfedezésében részt vettek.
„A magyar cserkészfiúk és a magyar diákság volt a mi kisebbségi életünk reménysége, szemefénye. Pusztulásra ítélt nemzetünk, nemzeti hitünk védelmezőjét, erejét, reménységét láttuk bennük” – ekképp dicsérte a cserkészeket a harmincas években Rábely Miklós, s nincs ez másképp napjainkban sem.
A 110 éves rimaszombati cserkészetre október 4-én, szerdán 17.00 órától emlékeznek a rimaszombatiak a Csillagházban, ahol ünnepélyesen bemutatják Gaál Lajos könyvét is.
Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »
