G. Soros Ukrajnában is: holló a hollónak, AVAGY A VÉR SZAVA…

Ahogy arról már korábban írtunk, a jelenlegi „ukrán” vezetés szoros kapcsolatot ápolt és ápol Soros Györggyel, amelyet jól bizonyít az is, hogy Petro Porosenko személyesen tüntette ki a spekulánst 2015-ben, a létező legmagasabb állami kitüntetéssel. De a jelenlegi kormányzatban több olyan személy is van, aki közvetlenül vagy közvetve köthető a spekulánshoz. Így Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök és Arszenyij Jacenyuk a kisebbik kormánypárt elnöke is a spekuláns bizalmát élvezik. ÉS MINDANNYIAN….

Már a 2016 augusztusában nyilvánosságra hozott DCLeaks-iratok is arról írtak, hogy Soros György és szervezetei miként befolyásolták az ukrán belpolitikát, milyen szerepük volt a 2014-es majdani eseményekben és az új ukrán kormány megalakulásában.

A dokumentumokból kiderül, hogy Soros György elszántan dolgozott azon, hogy az általa preferált államszerkezet jöjjön létre Ukrajnában.

Hogy lássuk, hogy milyen erős a szövetség az ukrán kormány és a Soros-szervezetek között, azt jól bizonyítja, hogy Soros álciviljei az ukrán hatalomváltás után egyből azon dolgoztak, hogy az új ukrán kormányt elfogadtassák Nyugat-Európában, vagyis az európai közvélemény átformálását tűzték ki célul.

Soros alapítványa

Hírdetés

2015-ben 750 ezer dollárt szánt az „Új Ukrajna” megítélését formáló projektekre és ösztöndíjakra.

Ha mindez nem lett volna elég, mint emlékezetes, korábban arról is lehetett olvasni, hogy Jevhen Bisztrickij, az OSF korábbi ukrajnai vezetője elárulta, az ukrán kormányhoz rengeteg szálon keresztül kötődnek, és kapcsolatban állnak a fő miniszterekkel.

Ezt bizonyíthatja az is, hogy Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök, 2015 novemberében – akkor még házelnökként – is találkozott Soros Györggyel, hogy megvitassák az ukrán reformokat, azon belül a decentralizációs folyamatot és a bírósági reformot.
Magyarul az ország miniszterelnöke egy látszólag kivülálló de mindenesetre semmiképp sem ukrán pénzembert tart alkalmasnak az ukrán kormányzati belügyek megvitatására. Vajon miért?

De az is árulkodó lehet, hogy a kisebb kormánypárt (Népfront) elnökét, Arszenyij Jacenyukot (korábbi miniszterelnököt) régóta támogatja Soros.

Nyilvánosságra került 2014. decemberi levelében Soros barátjának szólítja Jacenyukot és Porosenkót.

ORIGO


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »