Füttyös Juhász „tömegei”

Füttyös Juhász „tömegei”

Juhász a 2018-as bukta után elhúzott a közéletből, most viszont a jelek szerint reaktiválná magát.

A kétharmados kiütés után próbál föltápászkodni a földről a magyarországi ügynökbaloldal. Nagyjából féltérdnél járnak, még üveges a tekintetük, de már bejelentik: nem nyugszanak bele a választási eredménybe, inkább ellenállnak, tüntetnek, no pasarán! Oly bivalynagy demokraták ők, hogy nem fogadják el a demokratikus népítéletet. A parádésat bukó Márki-Zay Pétertől még csak-csak elfogadná az ember, amikor arról kotkodál, „mostantól nem ellenzék, hanem ellenállás van”, meg hogy olyan időket élünk, mint a Bach-korszakban vagy 1956 után. Nyilván azért mond a tőle megszokottnál is zagyvábbakat, hiszen csórikám fején ugrál éppen a teljes roncsellenzék Gyurcsánytól Jakabon át Ceglédi Zoltánig, egy személyben őt nevezték ki bűnbaknak. Holott nyilvánvaló: mind a hat balliberális ágenspárt alkalmatlansága, hiteltelensége, magyarellenes ámokfutása vezetett az április 3-i zakóhoz. Ők együtt hozták össze a balliberálisok valaha volt legnagyobb választási buktáját.

 

Szóval, hogy Márki-Zay a Habsburg- vagy a Kádár-diktatúrához hasonlítja a jelenlegi viszonyokat, az nagyjából érdektelen, hiszen ő egy friss politikai hulla. Érdekesebb viszont egy másik politikai hulla, a 2018-ban elhantolt, de most zombiként előmászó Juhász Péter fölbukkanása, aki bejelentette: mivel „demokratikus választáson nem lehet leváltani a Fideszt, ezért társadalmi nyomást kell kialakítani”. Az Együtt nevű néhai röhejpárt egykori vezetője közölte: „A cél a civil utcai ellenállás megszervezése.” Meg még arról is szólt: tilos egy baloldali politikusnak a parlamenti munkában részt venni, a megszerzett erőforrásokat „valódi aktivitásokra” kell fordítani, ezeket össze kell hozni „a civil ellenállás formáival és »tömegeivel«”.

„Tömegeivel.” Hm. Csak úgy emlékeztetőül, hány százalékot is kapart össze magának Juhász pártszerűsége, az Együtt 2018-ban, mielőtt kimúlt? Mondom: kemény 0,66 százalékot. Harmincvalahányezer ember szavazott rájuk. És most civil ellenállók tömegeiről delirál a kendermagos Péter. Meg hogy tilos a parlamentbe beülni. Persze ő könnyen beszél. Mit neki az a másfél-két millió, amit egy-egy „éhező” baloldali politikus megkereshet képviselőként? Juhásznak jól bejáratott mikroadományozói hálózata volt (van?), ők adták össze neki a kenyérre valót. Egy 2018-as bírósági tárgyaláson például beismerte: havonta ezer, olykor több ezer magánszemély küld neki mikroadományokat, ezek átlagos összege ötezer forint. A húsz-ötvenezer forintos ajándékok már kirívónak számítanak – mesélte. Számoljunk csak! Ha havonta ezer ember utalt neki átlagosan ötezer forintot, az havi ötmillió forintos sztárgázsi. Abból azért ki lehet jönni hó végéig. Abból tán csak futja bébipapira, esetleg budai, panorámás luxusbérleményre is, havi négyszázezerért. Ráadásul adóznia sem kell a mikro­adományocskák után – magyarázta kaján mosollyal Juhász a PestiSrácok.hu riporterének –, amennyiben egy-egy magánszemély évente legfeljebb 150 ezer forintot küld, az ugyanis ajándékozásnak minősül. Hehe.

Hogy Juhász Péter a magyar közélet egyik legcinikusabb, leggátlástalanabb szemfényvesztője, jelzi: előzőleg egy tévéinterjú örvén a bankszámlaszámát lobogtatva koldult magának adományokat mondván, közel áll az elszegényedéshez, borotvára sincs pénze. Rajongói pedig hittek neki, és tolták alá a milliókat. Nulla munka, sok pénz – miért is kéne beülni a parlamentbe, nem igaz?

 

Hírdetés

Onnan indultunk, hogy Juhász Péter és a „tömegek”. Legutóbb április 2-án tűnt föl a széllelbélelt ember, amikor egy Ukrajna-párti tüntetésen szónokolt az Erzsébet hídnál pár száz ember előtt. Hát igen: tömegek és ellenállás. Valódi tömeggel akkor találkozhatott Juhász Péter, amikor anarchista bandájával kiment szétfütyülni a Fidesz százezres, 2016. október 23-i ünnepi rendezvényét. Juhásznak ennyit jelent egy magyar nemzeti ünnep: alkalmat a primitív trollkodásra, gyűlölködésre. Bandája még a magyar himnusz alatt is fütyült. Úristen, micsoda legalja csőcselék ez! Hát ilyesféle „ellenállásra” számíthatunk Juhászéktól.

S hogy megvilágítsuk a Juhász Péter nevű politikus mögött megbúvó Juhász Péter nevű magánembert, arra egyetlen példa: 2018 februárjában maga vallotta be az Indexnek, hogy tényleg dulakodott a volt élettársával, méghozzá egy órán keresztül. Ám nem ő kezdte a durva dulakodást, hanem az élettársa – mentegetőzött. Ő már akkor is csak ellenállt, ugyebár. Hát igen. Ilyen egy talpig férfi, talpig demokrata, mikroadományokból élő úriember! Ezután Kende Péter mondta azt az ATV-ben: „Most azonnal mondjon le mindenről, és tűnjön el a magyar közéletből! Aki dulakodni szokott otthon, annak nincs keresnivalója a közéletben. Ha ti azt hiszitek, hogy azért, mert baloldali érzelmű ember vagyok, én oda fogok állni egy ilyen marhát védeni, akkor nagyon tévedtek.”

Juhász a 2018-as bukta után elhúzott a közéletből, most viszont a jelek szerint reaktiválná magát. Vagy valakik őt. A műsor továbbra is remeknek ígérkezik.

Borítókép: A baloldal (Fotó: Havran Zoltán)

Pilhál Tamás

www.magyarnemzet.hu

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »