„Furcsa” tanúkihallgatásom a 2006-os rendőrperben

Régóta készültem erre a napra. A Bene, Gergényi és 12 társuk elleni rendőrperben megidézett tanúként szerettem volna a bíróság és ügyészség tudomására hozni kellő részletességgel mindazon tényeket, bizonyítékokat és következtetéseket, amelyeket a 2006 őszi erőszakos rendőri megtorlások kapcsán szereztem nemzeti jogvédőként. Sajnos nem egészen így történt, sőt a végén még rendbírság fenyegetést is kaptam. A történtekről videós tudósítást is közzéteszünk, illetve a teljes vallomásom is megtekinthető lesz rövidesen. (A magyarhirlap.hu tudósítása itt olvasható)

A tárgyalási beharangozóban megírtam, hogy 8 és fél évvel a történtek után a vád tárgya továbbra is csupán elöljárói intézkedés elmulasztása és nem terrorcselekmény, illetve nagy baj, hogy a politikai felelősök nem ülnek a vádlottak padján és az összes felelős rendőri vezető sem.

Hírdetés

A tanúvallomásom után meglehetősen felemás érzéseim vannak. Az eljáró katonai bíró, dr. Kiss Károly mindenestül 40 perc időt szánt a kihallgatásomra, lényegében minimálisra korlátozva a lehetőségemet arra, hogy összefüggően előadjam a 2006 szeptemberi és októberi rendőrterrorral kapcsolatos tudomásomat. Pedig több tucat jogsértett ügyében eljárt ügyvédként, akkori eseményeket közvetlenül ismerő és a Civil Jogász Bizottság feltáró munkájában részt vett nemzeti jogvédőként, vizsgálatot folytató országgyűlési albizottság alelnökeként széles körű és átfogó ismereteket szereztem arról, hogy milyen szisztematikus kegyetlenkedésekkel félemlítettek meg az alapvető jogaikat gyakorló, megemlékezőket és tiltakozókat a gyurcsányi hatalom fenntartása érdekében. És ebben milyen szerepe volt az akkori politikai és rendőri vezetőknek. De ezt szóban nem ismertethettem, illetve csak részleteiben és többszöri megszakítással. A hátam mögött ülő vádlottaknak és védőiknek érezhetően ez sem tetszett, feszültséget érzékeltem rajtuk.

tovább


Forrás:gaudinagytamas.hu
Tovább a cikkre »